Állítólag hozzájuthatnak a Buda-Cash károsultak ahhoz a pénzhez, ami az övék

gazdaság
2015 május 27., 13:30
comments 49

A Buda-Cash brókercégről február végén derült ki teljesen váratlanul, hogy vezetői kettős kimutatást vezettek, és elsíboltak egy csomó pénzt. Az MNB azonnal átvette a céget, felügyeleti biztost, majd felszámolót rendelt ki mellé. A cég mindegy 16 ezer ügyfele pedig azóta sem fért hozzá a pénzéhez, aminek egy jelentős része egyébként megvan.

Február vége óta nem történt semmi a brókercég ügyfeleivel.

Miután az ügyfelek többségével egyeztették az egyenlegüket, és jelezték, hogy a Buda-Cashnél tartott értékpapírjaik zömében megvannak, a felszámoló közölte, a brókercég egész vagyonát zár alá vették. A cégnyilvántartásban viszont nem lehetett látni, hogy a cég vagyonát zár alá vették volna (ellentétben a Quaestor-cégcsoporttal, ahol ez megtörtént). Különösen fura, hogy az ügyfeleknek nem mutatták meg például azt az állítólagos bírói határozatot sem, ami a vagyon zár alá vételét jogilag lehetővé tette volna.

Kafkai helyzet

A kormánypárt környékéről többször is elhangzott, hogy 99 százalékban kártalanították a Buda-Cash károsultakat, de ez nem igaz, mivel az csak DRB-bankcsoport százezernél több ügyfelére vonatkozott, akiket az OBA automatikusan 30 millió forintos értékhatárig kártalanít.

A Buda-Cash ügyfelek a felszámolt cég hitelezői lettek, pedig elvileg a felszámolónak semmi köze az elkülönített számlákon őrzött pénzhez: az nem képezi a felszámolási vagyon részét. Azt is kifogásolják az ügyfélből lett hitelezők, hogy a felszámoló nem hívott össze hitelezői választmányt, ami szintén törvénysértés gyanúját vetifel.

Az ügyfelek viszont csak azt követően fordulhatnak a befektetővédelmi alaphoz (BEVA), hogy visszakapták azokat a vagyonelemeket (jellemzően készpénz és értékpapírok, ami a számlájukon volt), amiket a felszámoló visszautal számukra. De egyik ügy sem haladt semerre.

A brókercég korábbi ügyfelei így egy kafkai helyzetben találták magukat, egymásra mutogató, vagy kifelé egyáltalán nem kommunikáló hivatalokkal, a pénzüket illetően teljes bizonytalanságban.

Ami azért is aggasztó, mert ők – a saját törvényt kapó, elképesztő kivételezésben részesülő Quaestor-károsultakkal ellentétben – nem egy gyanús cég vállalati kötvényeibe tették a pénzüket, hanem például államkötvényekbe, az egyik legnormálisabb(nak tűnő) piaci szereplő közvetítésével.

Hatalmas fordulat: mégis megkaphatják a meglévő, talán jogtalanul lefoglalt pénzüket?

Az MNB alá tartozó felszámolócég, a PSFN ma közölte, hogy feloldják a vagyonzárat, és megkezdődik a kifizetés. Rejtély, hogy a bejelentés miért pont most történt.

A kifizetéshez a 16 ezer ügyféllel személyes találkozásokat fognak kezdeni, hogy azonosítsák őket. Pedig a legtöbb ügyféllel már korábban egyeztették az egyenlegüket. Mindenesetre az újbóli személyes azonosítás nyilván hosszú hónapokig el fog tartani, amíg továbbra sem kapnak meg semmit, és a BEVA sem fizet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.