Ahogy manapság mondani szokás:

"Ha egy cikket olvasol el Kerényi Imréről, akkor ez, a Magyar Nemzet cikke legyen az."

Ha még ezt a cikket sem vagy hajlandó elolvasni az Orbán-kormány Habony Árpádéhoz hasonló szabadságot és ehhez pénzparipafegyver szintű eszközállományt biztosított prókátorról, akkor megpróbálom összefoglalni a lényeget:

Kerényi Imréről éveken át úgy tűnt, ő fogja majd össze és ápolja a "nemzeti kultúrát". Legalábbis ő valahogy ezt a szerepet nézte ki magának, kapott is egy rakás pénzt Orbán Viktortól a nemes feladatra.

Piacra megy az állam...

Körülbelül hatszázmillió forintot eltapsolt a Nemzeti Könyvtár-sorozatra, amely úgy kellett a magyar könyvpiacnak, mint rezsicsökkentés a piaci szolgáltatóknak.

Az így sem rózsás piaci helyzetben Kerényiék iszonyatos tőkével elkezdték ontani a rosszabbnál, rosszabb minőségű, általában a piacon amúgy is fellelhető magyar szerzők műveit.

A cél: Ha Az Utolsó Magyar Ember valami eszevezett véletlen miatt jegyet szerez Noé bárkájára, akkor csak a Nemzeti Könyvtár köteteit kellene Kerényi szerint bepakolni, és a magyar irodalom és a kultúra megmenekül, hiszen a legfontosabb könyveket jelenteti meg.

A könyviaadáshoz értők szerint az még hagyján, hogy nagyon gyenge a szelekció, de a Közlönykiadó (Kerényi kiadója) háromszoros áron ad ki egy könyvet, ám az erősen megtolt marketing ellenére a vevők egyáltalán nem kapkodnak érte.

Miért is tennék: a könyvek bekerülési áruk ellenére nem túl minőségiek, ráadásul sokat már kiadtak, Kerényiék pedig nem azt nézik, mi nem volt a piacon, hanem azt: mi legyen a piacon.

...és nem fizet

Az összesen száz kötetre kiterjedő sorozat 2018-ra jelenhet meg teljesen.

Honoráriumot - ha lehet - az állami pénzzel kitömött kiadó nem akar fizetni, legalábbis így jártak Bánffy Miklós jogutódjai, amikor a már nemrégiben a Helikon által kiadott (és erősen ajánlott! - a szerk) Bánffy-trilógiát akarta újra kiadni.

A Magyar Nemzet ráadásul úgy tudja, Kerényi nehezen gyűjti össze a könyveket ajánló szerzőket, hiába győzködi őket a következő szavakkal:

"[Kerényi] arról próbálja meggyőzni levelezőpartnerét, gyűrje le „szocializációs” és „származási görcseit”, és ne féljen a véleményformáló fővárosi értelmiségi körök véleményétől, hiszen közeleg az idő, amikor már a kritikákat is csak „mi” fogjuk írni"

Tehát a rengeteg pénz ellenére sem sikerült még az irodalom közeggel sem megszerettetni a projektet, ám arról, hogy ez az egész vállalkozás így kissé értelmetlennek tűnik, nem hajlandó vitatkozni, ha meg mégis igen, azt kívánná az ember, bár ne tette volna.

A Magyar Nemzet munkatársa a Könyvhéten kapta el Kerényit, ahol többek között szó volt arról, hogy a magyar irodalmi közeg a már kiadott klasszikusoknál komolyabb anyagi nehézségeit is orvosolni lehetne ennyi pénzzel. Példának okáért, idén nem jelent meg külföldi verseskötet, a műfordításra nem tudja kigazdálkodni a pénzt a piac.

Kerényi ezt válaszolta:

„Kellene egy jó kis elnyomás, diktatúra, börtönbe kellene zárni az írókat, és ott majd fordíthatnának idegen nyelvű irodalmat, mint Göncz Árpád annak idején.”

- mondta azután, hogy kifejtette, a műfordítók még nála is többet keresnek az uniós csatlakozás miatt. (MNO)