ATV: Új szélsőjobboldali erő szerveződik a csalódott jobbikosokból

politika
2015 június 08., 04:37
comments 263

Az előző parlamenti ciklusban még jobbikos országgyűlési képviselőként tevékenykedő Bertha Szilvia új nemzeti radikális erő szervezésébe kezdene - írja az atv.hu. Bertha szerint erre azért van szükség, mert a Jobbik a néppártosodás útjára lépve magára hagyta a magyar nemzeti radikális oldalt, itt azonban továbbra is óriási igény van a közösségi életre és a korábbi jobbikos mozgalmi jelleg megtartására. Az exképviselő szerint a Jobbik úgy néppártosodik, hogy közben az adófizetői forintokat kénytelenek politikai marketingre költeni, ez pedig kedvezőtlenül hat a szakmai politizálásra. Állítólag a mai napig vannak a Jobbik vezérkarában is olyanok, akiknek nem tetszik az új irány.

photo_camera Bertha Szilva Facebook

Bertha Szilvia azért hagyta ott a Jobbikot a 2014-es kampány után, mert nem tartotta megfelelőnek a Volner János által neki ajánlott pozíciót. Ez pletykák szerint összezördüléshez vezetett, végül Bertha a Jobbik 2014-es listájának 25. helyén kötött ki, ez meg már nem bejutó hely.

Az atv értesülései szerint Bertha Kiss Róberttel, a Magyar Gárda korábbi főkapitányával szervezkedne. Kiss volt az, aki a kiszivárgott csókolózós videója miatt kényszerült lemondásra. Kiss és Bertha személyesen is jó viszonyban vannak, Kiss pedig a lemondása óta próbál valamilyen szervezetet összehozni, mert szerinte a Jobbik a Magyar Gárdát is kidobta az ablakon.

Az atv egy jobbikos összeesküvés-elméletről is ír, mely szerint a most szerveződő új erőt egy Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár érdekeltségi körébe tartozó cégcsoport támogatná, ugyanis Bertha Czombával is jóban van. Czomba erről nem akart nyilatkozni az atv-nek, de Bertha elismerte, hogy szakmai kérdésekben kapcsolatot tart az államtitkárral, és arról is beszélt, hogy

„nemzeti elkötelezettségű emberként sokkal nagyobb lehetőség lát felhalmozott ismeretei és szakmai tapasztalatai kamatoztatására akár a kormányoldallal zajló együttműködésben, mint hogy tétlenül nézze Magyarország sorvadását egy lehetőségeiben erőteljesen korlátozott ellenzéki szakértőként.”

Na bumm.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.