Végre lemondott Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke

politika
2015 június 16., 12:53
comments 165

Mostanáig Gömöri Zsolt vezette a Magyar Paralimpiai Bizottságot. A szervezet elnökeként többször beszélt arról, hogy a magyar paralimpikonok több esetben rossz körülmények között élnek, és hogy ez így nincs rendben. Gömörinek igaza volt, és jól is tette, hogy felszólalt ezekben a témákban: az a dolga, hogy a magyar paralimpikonok érdekeit védje.

Május elején viszont kiderült, hogy Gömöri 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást vett fel a bizottságtól hitele végtörlesztésére. Mikor ez nyilvánosságra került, az elnök visszatámadott. Nem cáfolta, hogy a paralimpikonnak szánt pénzből végtörlesztett, azt kezdte el nyomatni, hogy lejárató kampány zajlik ellene.

A valóban elkövetett "bűnök" felhánytorgatása után azonban nem valami kifizetődő lejárató kampányra hivatkozni, hiszen ezzel csak tovább dühíti azokat, akiknek amúgy is sérült az igazságérzete.

Az első szabály: ha pofátlanul veszel el pénzt valahonnan, ne sértődj meg, ha valaki később pofátlannak nevez

Az elnök azt állította, hogy a támogatás, amit Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki a bizottság, teljesen törvényes volt. Május 12-én azonban mégis visszafizette a 3 millió forintot.

A második szabály: ha törvényesen kaptál valamit, azt nem kell visszafizetned. Ha visszafizeted, azzal elárulod, hogy van szégyellnivalód benne.

Gömöri nagy öngólt lőtt, ha nem játssza a sértődött primadonnát, talán nem kezd el a magyar média fele tovább szaglászni a Paralimpiai Bizottság ügyei körül, és nem derül ki, hogy a hitel-visszafizetés mellett is voltak még más vitatható ügyek is. A szponzori pénzek körül is lehettek visszásságok (legalább is a szervezet volt gazdasági igazgatója szerint), és a bizottság a vezetők utazásaira is túl sokat költhetett. Aztán kiderült az is, hogy a bizottság palotát bérelt a saját közgyűlésére, és miközben az elnök arról papolt, hogy mennyire rosszul élnek a sportolók, a képviselőik milliós gálavacsorán beszélték meg, mennyire királyul is végzik a munkájukat.

Ekkor már maga Gömöri is elengedni látszott a dolgot, a meghívás ellenére nem is jelent meg az ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülésén.

A harmadik szabály: ha azt mondod, alaptalanul támadnak és tisztázni akarod magad, legalább azokra a bizottsági ülésekre menj el, amikre külön meghívnak.

A legszörnyűbb az egészben, hogy Gömöri keddi lemondásához nem ez vezetett, hanem az, hogy Lázár János és Borkai Zsolt utaltak arra, hogy az elnöknek távoznia kellene. Magyarországon tehát bármennyit is csinálsz, nem buksz bele addig, amíg a fideszes haverok ki nem állnak a hátad mögül.

A hivatalos indoklás szerint „Gömöri Zsolt belátta, hogy a közgyűléshez nyugodt körülmények kellenek, ehhez pedig az ő lemondása szükséges”.

Na, Gömöri ezek szerint tényleg Sepp Blatter-i magasságokba törő sportdiplomata: gyakorlatilag mindenki üvöltve követeli a lemondását, nyomozást indít az általa vezetett szervezet ügyei miatt az ügyészség, erre ő belátja, hogy nyugodt körülmények kellenek. Egy igazán belátó, bölcs férfivel állunk itt szemben.

Csak nehogy sajnálni kezdjük az exelnököt, mert visszamászik az ablakon! Nem szabad megfeledkeznünk az ügyészségi nyomozásról sem, és mindenkiben tudatosítani kell, hogy ez a lemondás nem gesztus volt Gömöritől, hanem az abszolút minimum, ami ilyenkor elvárt.

Ha valakit ez megnyugtat: Gömöri helyét ügyvivőként a következő tisztújításig Deutsch Tamás alelnök veszi át.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.