A bíróság kimondta, hogy jogtalanul vették el a kishantosi földeket

jog
2015 június 17., 15:41
comments 211

A Fővárosi Törvényszék szerdán érvénytelennek minősítette a Nemzeti Földalapkezelő és a kishantosi biogazdaságból 28 hektár földet kihasító cég, a Mező Vidék Bt. közötti haszonbérleti szerződést.

A másodfokon eljáró bíróság ezzel kimondta, hogy jogtalanul vették el a biogazdaság földjeit.

Az ítélet szerint a Mező Vidék Bt. úgy nyerte el a földeket a kishantosi biogazdaságtól, hogy közben nem is pályázhatott volna, mert előtte nem végzett mezőgazdasági tevékenységet.

Ács Sándorné, a biogazdaság vezetője a Népszabadságnak azt mondta, hogy felemelő számára, hogy működik Magyarországon az igazságszolgáltatás.

Ezen felül a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. másik három keresetét is újra kell tárgyalni az elsőfokú bíróságokon.

A kishantosi biogazdaság 452 hektár területet veszített el, az állam tíz parcellán hirdette meg a földeket, az új bérlők pedig rögtön nekiálltak beszántani a mintagazdaság már bevetett földjeit. Emiatt a biogazdaság egy 9 hektáros területre szorult vissza, amiből csak 1 hektáron tudtak kialakítani egy kisebb kertet.

Ácsné szerint a nyertesek a pályázati eredményhirdetés után iszonyatos károkat okoztak azzal, hogy rögtön lepermezették a területet, amivel alkalmatlanná tették a biogazdálkodásra a területet. A parcellákat csak hosszas várakozás után lehet majd újra művelés alá vonni. Hozzátette, hogy minden négyzetcentiméterért harcolni fognak, mert ez Magyarország és a mezőgazdaság érdeke. (Nol.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.