270-ből 37-en mentek el szavazni az egyetlen jelöltre egy Zala megyei faluban

politika
2015 június 21., 16:55
comments 26

Polgármestert választottak – pontosabban: szavaztak – ma a Zala megyei Hottón. A részvétel nem egészen 14 százalékos volt, a 270 szavazópolgár közül 37-en adták le voksukat, a szavazólapok közül egy érvénytelen volt. Egyetlen jelölt volt, a független Vincze Ferencre.

A most újraválasztott polgármester már 2010 és 2014 között is irányította a Zala megyei települést. Tavaly októberben egyedüli jelöltként, 35 százalékos részvétel mellett választották meg ismét, idén márciusban azonban lemondott.

Vincze Ferenc az MTI érdeklődésére elmondta: első ciklusában tiszteletdíjasként látta el a faladatát, 2014 októberétől pedig főállású polgármesterként vezette a települést.

Idén márciusban azért mondott le polgármesteri mandátumáról, mert elfáradt, és a vállalkozására is koncentrálnia kellett, illetve januárban az addigi alpolgármester is lemondott, amivel tovább gyarapodtak a feladatai.

Az újraindulás mellett azért döntött mégis szavai szerint, mert

a település lakói már a lemondása napjától kérték és biztatták arra, hogy folytassa az elmúlt öt évben végzett polgármesteri munkáját.

(Reméljük, a polgármester-béremelés nem játszott szerepet a döntésben!)

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.