Fidesz: Nem mi találtuk ki, hogy az olimpia nyereségéből mentsük az egészségügyet, hanem Schiffer András

POLITIKA
2015 június 29., 17:12
comments 259

Délután megírtuk, hogy Rogán Antal és Harrach Péter határozati javaslatot nyújtott be a parlament elé, amiben egyebek mellett azt indítványozzák, hogy az esetleges 2024-es esetleges budapesti olimpia esetleges nyereségét főleg az egészségügyre fordítsa majd a kormány. A cikk megjelenése után a Fidesz-frakció reagált a hírre, azt írták, hogy

„az olimpiából származó esetleges bevétel egészségügyre való fordítására vonatkozó ötlet nem a Fidesz-KDNP-frakciótól, hanem Schiffer Andrástól, az LMP elnökétől származik.”

Schiffer andrás telefonon azt mondta, hogy ő ilyet nem mondott. Egy zártkörű tárgyaláson arról beszélt, hogy az olimpiai fejlesztések célja a közösségi terek, a szabadidősport és az iskolai testnevelés infrastruktúrájának fejlesztése kell legyen.

„De hogy ebből hogy lett a Fidesznél egészségügy, azt nem tudom.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.