Amióta bezártak a bankok, egyre kevesebb görög szavazna nemmel a vasárnapi népszavazáson

külföld
2015 július 01., 06:20
comments 35

Egyelőre nagy többségben vannak azok, akik nemmel szavaznának a vasárnapi görög népszavazáson, vagyis elutasítanák az ország hitelezőinek megoldási javaslatait.

A ProRata közvélemény-kutatása szerint pillanatnyilag a görögök 54 százaléka szavazna nemmel, és csupán 33 százaléka igennel a népszavazáson.

A felmérést részben a bankok hétfői bezárása előtt készítették, így még elég torz képet mutat, mert a ProRata adatai szerint azok körében, akiket még a bankok bezárása előtt kérdeztek, még 57 százalék volt az elutasítók aránya,

a bankbezárások után megkérdezettek körében viszont már csak 46 százalék.

Vagyis most, hogy az egész héten zárva lesznek a bankok, akár meg is fordulhat az eredmény. Érezheti ezt a görög kormány is, amely úgy döntött, hogy szerdán kinyit ezer bankot. Igaz, ezekbe csak a nyugdíjasok mehetnek majd be pénzt felvenni, mert közülük soknak nincs bankkártyája, így az elmúlt napokban egyáltalán nem tudtak pénzhez jutni.

Közben szerdán 0 órától hivatalosan is csődben van az ország, mert nem utalta el az esedékes törlesztőrészletet az IMF-nek - még ha az hivatalosan nem is csődről, csak késedelmes fizetésről beszél. Így nem is annyira meglepő, hogy újabb hitelminősítő, ezúttal a Fitch minősítette lejebb az ország szuverén adóságát. A Fitch eddig is a bóvli kategóriába sorolta az országot, de most még bóvlibb kategóriába tette, CCC-ről CC-re rontva a minősítést. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.