Mégis hiányzik pénz a Buda-Cash ügyfelek számláiról

gazdaság
2015 július 02., 16:52
comments 90

Több hónapnyi mély hallgatás után sikerült megszólalnia az MNB felszámolócégének, a PSFN-nek a Buda-Cash ügyfeleivel kapcsolatban.

A Buda-Cash ügyfeleivel egyébként botrányosan viselkedik a kormány. Ők tehettek talán a legkevésbé a vagyonuk elvesztéséről az idei brókerügyekben (a cég hírneve lényege jobb volt, mint a Quaestoré vagy a Hungáriáé), ám a Quaestor ügyfeleivel ellentétben nem kaptak személyre szabott mentőtörvényt. Az ügyfelekkel a felszámoló cég még csak nem is kommunikált érdemben, közben holnap hatályba lép egy törvény, ami vagyonkiosztást rendezi, de ezt homályosan fogalmazták meg, ráadásul komoly vagyonvesztést okoz sok ügyfélnek. Egy ügyfélnek pedig a mai Figyelő szerint megmagyarázhatatlan okokból csökkent a vagyona 26 millió forinttal.

A PSFN most elmondta: a lezárult vagyonvizsgálat értékpapírok és pénzeszközök hiányát állapította meg. Egyes értékpapírokból kevesebb van meg ténylegesen, mint amennyi az ügyfelek összesített követelése, így nem várható azok teljes mértékű kielégítése. Ezeknél az értékpapíroknál kidolgoznak egy, a jogi környezetbe illeszkedő kiadási menetrendet.

Hiányoznak egyebek mellett Richter, Mol, OTP papírok, valamint diszkont kincstárjegyek és különböző sorozatú állampapírok is. Nem férnek hozzá a Saxo Banknál tartott számlákhoz sem.

Számok továbbra sincsenek, tehát nem közölték, hogy miből mennyi hiányzik. Viszont 3-4 ezer szerencsés ügyfél értékpapírjai megvannak teljes mértékben.

Ez azért is érdekes, mert korábban az ügyészség azt állította, hogy megvannak az értékpapírok.

(PSFN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.