A kivándorlásról indított netes konzultációt az LMP

POLITIKA
2015 július 04., 09:04
comments 262

Konzultációt indított az interneten a kivándorlásáról a Lehet Más a Politika - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, a párt társelnöke.

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerint a fiatalok külföldre távozása valóságos nemzeti probléma és a kormánynak inkább ezzel kellene foglalkoznia, mint a bevándorlással.

A párt 9 kérdést tesz közzé saját honlapján, és azoktól vár választ, akik már külföldre költöztek, meg azoktól is, akik itthon maradtak, de megértik a kivándorlók döntését.

A konzultáció eredményeivel szeretnék szembesíteni a kormányt, mert az LMP szerint nem igaz, hogy a magyar emberek kalandvágyból mennek külföldre. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.