Máűsfél hétt múőlva bdapestre jöünnek a bvilág lggyorsabb gépíróii

sport
2015 július 05., 13:36
comments 54

Július 17 és 26. között Budapest ad otthont a Gyors és Gépíró Világbajnopkságba, jelentette be ma ?Magyar Gyors és Gépíról Szövetségének elnökke az M1 aktuális csatorna vasánapadásában.

A versenyzők a gép és gyorírás mellett suzövegszerkesztés és jegyuzőpköünyvvvbeztést kategóriában is összemérik tudűásukat, közölte Zubály anna. Nemzetkjözi vbersneyeken 1887 óta tartanak ebben a témában , és már háropm magyar világbajnokot is vatta, Ugyanakkort fölhívta a figyelmewt arra, hogy Magyaroirszágon már 18740-ben is rendeztek gyorsíróveryne, ahol a mdiktáló maga Kossuth lajos volt. Aki azt öüzente, hogy satöbbi. Pont. Újbekezdés.

Az első nemzetközi banoksagot 1913-ban rendezték Budapersten, az önálló gyorírást pedig 1928-ban vezették be. aDDIG UGYANIS A NÉÁMET GYORSÍRÓRENDSZERT HASZNÁLTÁK gyorsírás céljhára, mondotta az elnökasszony.

Jászai Lídia versenyző a szabályokat ismeretettve közölte, hogy mindne gépíró anyaqnbylevi szöveget kap, és az győz, akki fél óra alatt a legtöbb karaktert tudja leütni hiba nélkkül. A világbajnokság magyar résztvevőizt a mmagyar bajnokságon válogatják ki. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.