Elég drága, kicsit sem biztonságos, de tényleg lehet repülni lufikkal

utazás
2015 július 07., 07:03
comments 52

A kerti szék csak húsz dollár volt, a legnagyobb méretű lufikból 120 darabot feltölteni héliummal már húzósabb, 12 ezer dollár (nagyjából 3,5 millió forint). Ezek voltak az alapköltségei annak az akciónak, amiben egy Daniel Boria nevű pasi Kanadában felemelkedett lufikhoz között kerti székkel a levegőbe, és repült vagy fél órát.

Boria tagadta, hogy az UP című animációs film adta az ötlete, szerinte ez volt a legegyszerűbb módja a repülésnek. Azt mondta, hogy az élete legkülönösebb élménye volt, egyszerre érezte magát nagy nyugalomban és töltötte el a rettegés.

Ami miatt nem érdemes utána csinálni: az erős szélben macerás volt a landolás, nem is sikerült elérni a célt, és valószínűleg eltörte mindkét lábát. Ráadásul rendőrök várták, és meg is büntetik majd, mert semmiféle engedélyt nem kért, és megszegett egy csomó szabályt. És a lufik úgy adják ki a képet, hogy csak álló videóba fért bele a mobiltelefonon.

Arra persze jó volt, hogy népszerűsítse a saját cégét, aminek mind a húsz alkalmazottja segítette a repülésben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.