Simicska kétharmad áron épített volna felüljárót, a BKK mégsem őt választotta. Most megbüntették a BKK-t, és elmeszelték a tendert

POLITIKA
2015 július 14., 11:03
comments 192

Van a XXIII. kerületben, a Grassalkovich út – Ócsai út – Haraszti út (azaz GOH) csomópontban egy felüljáró, ennek a felújítására írt ki pályázatot a BKK néhány hónapja. Ekkoriban már mindenki tudta az országban, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos között igencsak megromlott a viszony. Simicska és a Közgép több közbeszerzési eljárásban is úgy akart borsot törni a kormány orra alá, hogy jócskán aláígért a vetélytársainak, így pedig nagyon hülyén néz ki minden tender, amit nem a Közgép nyer meg, hiszen messze Simicskáék árai a legkedvezőbbek.

A GOH-felüljáróra például ilyen ajánlatok érkeztek:

  • Közgép: 430 millió,
  • A-Híd és Strabag: 668 millió,
  • Colas: 679 millió,
  • Swietelsky: 775 millió.

A BKK végül az A-Híd és a Strabag konzorciumát tette meg győztesnek, a döntésük indoklásában pedig leírták, hogy a Közgép túl alacsony árat számolt.

A cég megtámadta a BKK döntését a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt.

A bizottság most hozott határozatot, ebben pedig a Közgépnek adott igazat,

500 ezer forintra büntette a BKK-t, és megsemmisítette a Közgép kizárásáról szóló döntését .

A BKK-nak emellett még meg kell fizetnie a Közgépnek 7,5 millió forintnyi igazgatási díjat is.

A biztosság szerint a tenderben a BKK nem tartotta be a közbeszerzési törvény rendelkezéseit.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.