A köpködő jobbikos képviselő most a normálisan viselkedő homoszexuálisok és a gátlástalan buzik közti finom különbségre mutatott rá

képzavar
2015 július 15., 08:06
comments 156

Ha valaki már elfeljtette volna, a jobbikos Kulcsár Gergely az a parlamenti képviselője ennek a sokat látott országnak, aki előbb fényképen dicsekedett el, hogy beleköpött a Holokauszt áldozataira emlékező műalkotásba, majd amikor erről kérdeztük volna, némán, vöröslő fejjel maga elé bámulva sunnyogott el.

A némileg döcögősen néppártosodó Jobbik képviselője köpködői teljesítménye mellett a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja is volt 2014-ig, amit meg is értünk, hiszen minden jel szerint szakterületéről van szó. Volt már, hogy a frakció levelezőlistáján vetette fel, hogy "van rá esély, hogy valamelyik biboldó-bérenc frakció kezdeményezni fogja, hogy felállva emlékezzen a Ház a kamukauszt állítólagos áldozataira", de olyan eset is akadt, hogy újévi üdvözletként egy visszafogott horogkeresztes üdvözletet küldött párttársainak.

photo_camera Kulcsár fényképe Facebookon, miután a pártvezetés kizavarta bocsánatot kérni

És bár Vona Gábor a párton belüli vadhajtások visszanyesését ígérte, Kulcsár pedig az eddigi tetteiért bocsánatot is kellett hogy kérjen, úgy fest, mindez nem vette el a kedvét a jobbikos politikusnak a népneveléstől. A hétvégén politikusi Facebook-oldalán tartott fogadóórát, ahol a homoszexualitás és a Pride kapcsán eszébe ötlő gondolatokat osztotta meg a világgal.

Indításként Kulcsár, meglehetősen gyomorforgató módon, saját gyerekeit használta fel arra, hogy kampányt indítson a "deviancia és az aberráció" ellen.

kulcsar01

A felhívásra érkeztek tényleg családi képek, mert mi más is vehetné fel jobban a Pride ellen a harcot, mint egy ebédlőasztalt körbe ülő család fényképe. Viszont akadtak olyanok is, akik szerint Kulcsár egyszerűen hülyeséget beszél, és ezt meg is írták neki. Ezekre válaszolva a jobbikos politikus pedig rövid összefoglalót tartott mindarról, amit a homoszexuálisokról meg hasonló dolgokról tudni érdemes.

Csak még egyszer hangsúlyozva, mert ez annyira elképesztően durva: ez az ember 2014-ig a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja volt. Az új ciklusban már nem tag de már nincs is ilyen bizottsága az országgyűlésnek.

kulcsar02

- kezdte Kulcsár, amiből az is elég gyorsan kiderült, hogy tényleg fogalma sincs, mi megy egy Pride-on, ami idén például annyira visszafogott és normális rendezvény volt, hogy arra még mi is rácsodálkoztunk.

Akadt olyan kommentelő is, aki azt kifogásolta, hogy miért használja fel Kulcsár saját kiskorú gyerekeit ehhez az egészhez, illetve arra kérdezett rá, hogy mi lesz, ha egyikükről esetleg később kiderülne, hogy meleg.

A megoldás természetesen a gyerekek erkölcsös nevelésében rejlik. Ez meglehetősen absztrakt fogalom, de biztos valami olyasmi lehet, ami valahogy összefügg az ártatlanul meggyilkolt százezrek emlékére állított emlékmű összeköpködésével.

kulcsar03

Kulcsár egy idő után belátta, hogy itt bizony provokáció forog fenn, ezért még gyorsan finom distinkciót tett "normálisan gondolkodó és viselkedő homoszexuálisok és a többséget provokáló, magamutogató, gátlástalan buzik között". Majd a vitát a maga részéről lezárta.

kulcsar04

Legutóbb, amikor a Jobbikon belüli túl messzire menő szélsőségeket kellett kezelni, Vona Gábor arra kötelezte a bőszen cigányozó mezőtúri Kötél Jánost, hogy költözzön három napra a Jobbik "cigány származású" hajdúszoboszlói elnökéhez. Reméljük, hogy ha most hasonló ítéletet hoz a pártvezetés, akkor Kulcsárnak egy normálisan viselkedő homoszexuális jut majd házigazdának, és nem egy gátlástalan buzi.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.