A New Horizons rendben elhaladt a Plútó mellett

TUDOMÁNY
2015 július 15., 04:08
comments 27

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája megerősítette szerda hajnalban az irányítóközpontnak, hogy sikeresen elhaladt a Plútó törpebolygó mellett.

Közép-európai idő szerint 13 óra 50 perckor volt a legközelebb a bolygóhoz, de küldetésének sikerét a szonda csak mintegy 13 órával később, 2 óra 55 perckor erősítette meg, mert adatgyűjtés közben nem tudott kommunikálni a Földdel.

A New Horizons másodpercenkénti 14 kilométeres sebességre gyorsulva száguldott el az égitest mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választotta el a Plútótól, és hét tudományos műszere folyamatosan gyűjtötte az adatokat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.