A fizikusok szerint is vége a világnak, ha nem csinálunk valamit másképpen

Tbg
környezetvédelem
2015 július 17., 15:59
comments 272

"Fogd fel úgy a Földet, mintha egy akkumulátor lenne, ami nagyon lassan, évmilliárdok alatt töltődött fel. A Nap energiája növényekben és fosszilis energiahordozókban (olaj, gáz, szén) halmozódott fel, ám az ember sokkal gyorsabban használja fel ezt az energiamennyiséget, mint amilyen gyorsan visszatáplálódna"

- állítja John Schramski, a Georgia-i Egyetem (UGA) kutatója.

Kutatócsoportja most közölt kutatást a közelgő világvégéről, amely azzal riogat, hogy egész egyszerűen lemerül a Föld, és ha ez megtörténik, az életnek sincs sok esélye a túlélésre.

Elég csak arra gondolni, hogy a Föld több milliárd évig lakatlan volt, "töltődött fel", és csak ennek a folyamatnak a legeslegvégén jelent meg az élet.

A termodinamikai összefüggéseken alapuló kalkulációik (azaz hogyan lesz a hőenergiából mechanikai, azaz helyzeti/mozgási/nyomási energia) szerint körülbelül ezer milliárd tonna szénhidrogén halmozódott fel a Föld biomasszájában, ám ennek a felét már elhasználta az ember, ráadásul az utolsó száz évben, több mint 10 százalékot égetett el belőle. Főként az erdőirtások okozzák a Föld "elemeinek" kimerülését.

Ha a trendet nem tudja megfordítani az emberiség, akkor egyre ingatagabbá válik az energiaellátás, éhinség és szárazság fogja megtizedelni a populációt, az emberi faj maradékának pedig újra a klasszikus vadászó-gyűjtögető életmódhoz kell visszatérnie, a nagy ellátórendszerek ugyanis felmondják a szolgálatot.

Schramski ráadásul azzal érvel, hogy ő nem környezetvédő, nem biológus, hanem fizikus, a termodinamika törvényei pedig abszulútak, magukért beszélnek.

"Realista-optimistának tartom magamat. Számtalanszor átrágtam magam ezeken a számokon, hol tévedhetek, de nem láttam benne hibát."

- idézi az egyetemi lap a kutatót, aki két kollégájával, James H. Brownnal (University of New Mexico) és David Gattie (UGA) dolgozott a tanulmányon, amely itt lesz elérhető július 13-a után. (UGA Today)

Címlapkép: The Art of m:tg

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.