Mégis létezik az olimpiai tanulmány, és azt állítja, hogy hiányzik a szakértelem a rendezéshez

gazdaság
2015 július 22., 07:17
comments 121

A Népszabadságnak sikerült megszereznie azt a majd' 1400 oldalas olimpiai hatástanulmányt, amiről korábban azt állította a Miniszterelnökség, hogy még nem is készült el.

A cikk szerint a tanulmány ugyan elég alapos – főleg a teljesen alaptanul optimista vezetői összefoglalóhoz képest –, de pont a mindenkit érdeklő témában, a kockázatokkal kapcsolatban tűnik felszínesnek, csak egy hatoldalas, indoklás nélküli táblázat szedi össze a kockázatokat. De azért érdekes.

A PWC-s tanulmány szerint:

Nagy kockázat, hogy nincs meg a kellő szakértelem egy sikeres pályázáshoz (pedig!!!!), és hogy az építőipar kapacitásának korlátai miatt erőteljesen drágulhatnak az építkezések árai.

Az is fontos veszélyforrás, hogy a hiányzik, vagy hiányozhat a rendezés társadalmi támogatottsága, pedig politikai egységre lenne szükség. Sőt, gyakorlatilag "veszélyforrás", hogy az ellenzők népszavazást is rendezhetnek az ügyben.

Közepes vagy magas a kockázat, hogy a költségek alulbecsültek (vagy a bevétel lesz a vártnál kevesebb), és hogy drágíthatja a rendezést az árfolyamváltozás.

További kockázatok: a gazdaság kis mérete; hogy túl sok infrastrukturális beruházás kell; a várható versenytársak (Boston, Párizs, Hamburg, Róma) lobbiereje nagyobb; Budapest nem olyan ismert, és a nemzetközi sajtó úgymond sokszor kritikusan áll hozzá a magyar politikához.

A jelentés szerint a szűk tervezési és megvalósítási határidők miatt az úszóvébére építendő Dagály sem biztos, hogy rendben elkészül.

Egyébként a tanulmány szerint legalább 600-700 milliárdot, de inkább 1000 milliárdot kellene költeni a budapesti közlekedésre. Az olimpia közvetlen költségvetése is egy ezermilliárd forintos összeg, ennek 62 százaléka az olimpiai falura és a médiafalura menne, a sportlétesítményekre csak a 25 százaléka, mivel "azok amúgy is megépülnének".

Igaz, egy csomó kockázatról hallgatnak. A Népszabadság szerint a korrupciós kockázatokat nem említik a súlyuknak megfelelően, az átláthatóságot viszont "a sikerkritériumok közé sorolják", ami elég vicces, hiszen pont ezt a tanulmányt is el akarták titkolni. Az idegenellenes kormányzati kampány közepette az olimpia multikulturális üzenete sem áll túl erősen.

(Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.