Tízezer évvel korábban kezdődhetett a földművelés, mint eddig gondolták

TUDOMÁNY
2015 július 23., 16:45
comments 111

Az izraeli Bar-Ilan Egyetem kutatói szerint a korábban véltnél tízezer évvel korábban kezdhetett földművelésbe az emberiség. A tudományos konszenzus szerint ~12 ezer éve kezdhettek növényt termeszteni őseink a termékeny félhold iráni területén. A legújabb felfedezés szerint viszont akár már 23 ezer éve elkezdődhetett a kezdetleges növénytermesztés, bár a teljesen fejlett mezőgazdaság csak jóval később alakulhatott ki.

Mindezt a Galileai-tenger, vagyis a bibliai Genezáreti-tó partján élt, Ohalo II-nek nevezett halászó-vadászó-gyűjtögető nép településeinek feltárása során fedezték fel. Az egyik településükön gyomnövény-maradványokra bukkantak, ami feltételezi a növénytermesztést.

Hat települést tártak fel, ezeken 150 ezer növénymintát elemeztek ki. Ez alapján tudják, hogy a területen élő korai emberek 140 növényfajt gyűjtöttek össze, köztük ehető gabonákat - tönkebúzát, vadárpát, vadzabot - is.

Az ásatásokon találtak kőből készült őrlőeszközt és sarlókat is, illetve olyan gabonaszemeket, amelyeken olyan forradások voltak, ami alapján arra lehet következtetni, hogy a növényeket szántóföldeken nevelték. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.