Emberek, teljesen félreértettük a MÁV menekültszállító vagonjain a LEZÁRVA táblát!

politika
2015 július 24., 16:56
comments 463

Kedden mutatott be az RTL Híradója egy mobiltelefonnal készült felvételt a MÁV egyik szerelvényéről, amin látszik, hogy a kalauz kulccsal nyitja és zárja a menekülteket szállító vagon ajtaját.

Azt, hogy a vagon le van zárva, még ki is táblázták, a táblán az volt olvasható, hogy

"Ez a kocsi LEZÁRVA közlekedik".

Az RTL Híradó érdeklődésére a MÁV akkor azt mondta, hogy az intézkedésre az utasok biztonsága miatt volt szükség.

Azóta eltelt három nap, és most Pácsonyi Zoltán, a MÁV biztonsági vezetője már azt állítja, hogy

"menekültekre a vasúti személyszállító kocsi ajtajai nem kerülnek rázárásra. Ez egy nagyon fontos tény".

Pácsonyi megfejtése szerint az, hogy rázárják a menekültekre a vagont

"nem zárás, hanem az ajtónak a rögzítése",

ami szerinte azt a célt szolgálja, hogy ha egy utas nekidől az ajtónak, az ne nyíljon ki. Ebből persze szerintem az következne, hogy eddig a MÁV valamennyi utasa

konkrét életveszélyben volt,

mert például rám még sosem zártak vagont, és dőltem már neki ilyen, kulcsra nem zárt ajtónak.

Pácsonyi a kocsikra ragasztott táblákra is remek magyarázatot talált. Szerinte az, hogy

"Ez a kocsi LEZÁRVA közlekedik"

nem azt jelenti, hogy a kocsit lezárták, hanem azt, hogy menekültek utaznak rajta. De most leszedik a táblákat, nehogy valaki véletlenül úgy értse, hogy bezárt ajtajú kocsik ajtaja be van zárva, amikor csak rögzítve van, és különben is a "LEZÁRVA" felirat "MENEKÜLTET" jelent. (Via RTL Híradó)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.