Egy norvég bíróság szerint bankjának kell állnia a lengyel sztriptízbárban 30 ezer eurós számlát összehozó ügyfél költségeit

külföld
2015 július 27., 16:29
comments 40

Az átszámítva több mint kilencmillió forintos számla öltáncokból és italokból jött össze, és a bíróság szerint azért kell, hogy a bank állja mindezt, mert a norvég férfit elkábították és ezért nem felelős a cselekedeteiért.

A Sparebank 1 annak ellenére is ki kell, hogy fizesse a költségeket, hogy közben a lengyel rendőrség nem tudott az eset végére járni, és megállapítani, hogy ki volt a felelős a Sopot (!) városában történt incidensért. A bank nem akart fizetni, mondván, hogy az ügyfelük felelőssége, hogy mire költi a pénzét, de a bíróság szerint minden bizonyíték arra utal, hogy bedrogozták, ezért áldozatnak minősül.

A sopoti sztriptízbárban pont azt a trükköt vethették be, ami Budapest egykét helyén sem ismeretlen: a betévedő gyanútlan turisták italába kevernek valamit, utána pedig tetemes számlát raknak elé.

A norvég férfi, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, szinte semmire nem emlékszik az estéből. Igazából csak másnap reggel eszmélt, amikor meglátta bankjától kapott smst. Gyanította, hogy bedrogozhatták, ezért a helyi rendőrségre ment, ahol feljelentést tett, mert szerinte visszaéltek bankadataival. A sopoti rendőrségen vér- és vizeletmintát vettek tőle, de mindez túl későn történt már ahhoz, hogy bármit kimutathassanak szervezetében.

A night club vezetősége tagadta, hogy bármi hasonló történt volna, de egy éjszakai biztonsági kamera felvételén látszik, ahogy egy pultos valamit a férfi italába csúsztat. Mindez ugyanakkor nem volt elég a rendőrségnek ahhoz, hogy vádat is emeljenek, egyszerűen nem volt elég bizonyíték. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.