Egy spanyol városban elmarad az idei bikaviadal, mert a pénzt inkább az iskolára költi az új polgármester

külföld
2015 július 27., 21:11
comments 394

A Madridtól száz kilométerre délre fekvő Villafranca de los Caballerosban évtizedes hagyománya van annak, hogy az éves nyári ünnepséget bikaviadallal zárják. Ennek viszont most vége lesz, az erre a célra eddig elkülönített önkormányzati támogatást idén ugyanis a polgármester a városka iskolájának szánja. Hallatlan.

A városnak frissen megválasztott polgármestere van, a szocialista Julián Bolanos személyében, aki szerint túl sok az olyan a munkanélküli náluk, aki nem engedheti meg, hogy tanszereket vásároljon gyermekének. Rajtuk segítenek inkább. A városi tanács csütörtökön fog szavazni, de mivel szocialista többség van a testületben, a polgármester sima ügyre számít.

Ő maga amúgy kifejezetten nem szereti a bikaviadalokat, de szerinte nem is erről van szó, hanem hogy az ötezer fős településen ezt az évi 18 ezer eurót el lehet költeni okosabban is.

photo_camera (ANDER GILLENEA / AFP)

Természetesen ha bármilyen magánszemély vagy cég úgy döntene, hogy beszállna a bikaviadal finanszírozásába, annak semmi akadálya, teszi még hozzá. Bolanos elmondása szerint eddig csak pozitív reakciókkal találkozott, még azoktól is, akik szeretik amúgy a bikaviadalokat.

Májusban sok önkormányzatban nyertek a választásokon szocialista-baloldali polgármesterek, és nem ez az egyetlen helyszín, ahol a bikaviadalok vagy bikafuttatások ellen fordultak. Madrid új polgármestere, Manuela Carmena is azt mondta, hogy egyetlen eurónyi közpénz sem mehet többet bikaviadalra, Coruna polgármestere pedig az önkormányzati tulajdonban lévő területről tiltotta le a bikaviadalt városukban.

Spanyolországban még így is rengeteg alkalma akad azoknak, akik bikaviadalt néznének, több mint 16 ezer olyan rendezvény lesz idén, melyben bikákat vetnek be, összesen közel háromezer településen. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.