39 rabszolgát szabadított ki a perui hadsereg a Fényes Ösvény fogságából

külföld
2015 július 28., 20:58
comments 203

A perui hadsereg 39 embert szabadított ki a Fényes Ösvény nevű maoista terrorszervezet fogságából, akiket rabszolgaként tartottak egy farmon. Voltak köztük olyan foglyok, akiket 30 évvel ezelőtt raboltak el a terroristák. A perui védelmi miniszter szerint a foglyok közül 26-an még gyerekek voltak, páran már eleve fogságban születtek.

A foglyok kiszabadításához a hadsereg 120 katonát vetett be.  A védelmi miniszter helyettese, Ivan Vega Loncharich szerint a táborban a Fényes Ösvény tagjai azért gyűjtötték össze a gyerekeket, hogy dolgoztassák őket, a nőket pedig arra tartották, hogy újabb lázadókat szüljenek nekik.

A gyerekeket általában közeli falvakból rabolták el, akiknek a szülei nem mertek szólni a hatóságoknak, mert tartottak a megtorlásoktól.

A szélsőbaloldali Fényes Ösvényt nagy részét a 90-es években megsemmisítették, de Peru egyes részein aktívak maradtak. Majdnem 70 ezer ember halt meg vagy tűnt el az általuk okozott konfliktusokban.

A hatóságok szerint a szervezet megmaradt sejtjei kokainkereskedelemből tartják fenn magukat. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.