A strici férj konyhaajtóba fúrt lyukon ellenőrizte a feleségét az otthunkban berendezett kuplerájban

bűnügy
2015 július 28., 08:40
comments 128

Nem volt munkája és így pénze sem annak a 38 éves tatabányai férfinak, aki a feleségével megbeszélte, hogy az asszony pénzért fog dugni a lakásukban. A férfi beregisztrálta a feleségét egy netes kúrókeresőre, a képét is feltöltötte, jöttek is az ügyfelek. A nő 2013. november és 2014. szeptember között havonta 45.000-300.000 forintot keresett, a pénzt odaadta a férfinak, ebből éltek.

A férj a konyhából, az ajtóba fúrt lyukon keresztül figyelt a feleségét, így volt ez 2014. szeptember 27-én is, amikor a nő egyik ügyfele, miután kifizetett 15 ezer forintot, újabb szolgáltatást kért, de az asszony erre nem volt hajlandó. Ezért a férfi visszakért ötezret. Ekkor lépett közbe a konyhából figyelő férj. Viperával a kezében a szobába lépett, és az elégedetlen férfival közölte, hogy adjon még kétezer forintot. Erre az ügyfél nem volt hajlandó, egészen addig, amíg a férj ki nem csapta a viperát, és közölte vele, hogy átnézte a ruháját, tudja, hogy van nála pénz. Valóban volt, a megrettent ügyfél egy tízezrest adott oda a strici férjnek.

A Tatabányai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és kerítés bűntette miatt emelt vádat a férjjel szemben, az előzetes letartóztatásban lévő férfivel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.