Sok településnek komoly hátrány a közmunka

POLITIKA
2015 július 28., 04:38
comments 30

Több kedvezménytől is elesnek azok a települések, ahol jól működik a közmunkaprogram. Több borsodi község is azzal szembesült, hogy kiesett a halmozottan hátrányos települések közül, mert a statisztika szerint csökken a településen a munkanélküliség. A kormány szerint a pár hónapig közfoglalkoztatásban dolgozók ugyanolyan munkavállalók, mint azok, akik a versenyszférában dolgoznak. Közben a munkaügyi központ sem tartja "valódi" munkavállalóknak a közfoglalkoztatottakat, álláskeresőknek tekinti őket, akik rövidebb-hosszabb ideig szüneteltetik a regisztrációt.

Azzal, hogy egy település kiesik a halmozottan hátrányos helyzetből sokat bukik: kevesebb a támogatás a gyermekvédelmi kedvezményhez, a gyermekétkeztetéshez, az uniós és állami pályázatok önrésze pedig ezentúl számukra nem 10-15 százalék lesz, hanem 50 százalék. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.