Sört lopott, majd borzasztóan berúgott a lengyel borz a tengerparton

ÁLLAT
2015 július 30., 08:19
comments 120

A Wandzia névre keresztelt állat egy menhelyen regenerálódik, miután alaposan kiütötte magát a hét elején. A nőstény borz szerdán került be a rehabra, miután két nappal korábban iszonyatosan berúgott.

photo_camera Via Facebook

Az állat Lengyelország egyik tengerparti üdülőhelyén, Rewalban került elő, itt akadt rá Dzika Ostoja, aki Facebookra is posztolt róla. Az öntudatlanul alvó borz körül hét üres sörösdoboz is volt. A feltételezések szerint a borz a söröket a strandra menő emberektől lophatta el, utána pedig fogával nyitotta ki azokat.

Az állat két napon keresztül öntudatlan volt, a menhely vezetője szerint utána is csak lassan indult be a felépülés, mert szerdán bár már magánál volt, de felülni még nem nagyon tudott. Rengeteget alszik még mindig, sok vizet itatnak vele és csirkehúst is kap. Ha minden jól megy, a hét végén visszaengedik a természetbe. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.