Valóságos mészárlást rendeznek a törökök az észak-iraki kurdok között

háború
2015 augusztus 01., 12:39
comments 72

Az Anadolu török hírügynökség szerint kegalább 260-an meghaltak és sok százan megsebesültek a török hadsereg e heti légicsapásai során Észak-Irakban. Az áldozatok szinte mind a Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK tagjai voltak. A munkáspárt oldaláról kevesebb áldozatról beszélnek. 

photo_camera Spencer Platt/Getty Images

Egy hete a török hadsereg  összehangolt támadást indított a PKK, valamint szír és iraki területeken állomásozó szélsőséges Iszlám Állam sejtjei ellen. Viszont míg a munkáspárthoz tartozó csapatok és kurd felkelők ellen több száz támadást regisztráltak, csak néhány olyan bevetés került be a hivatalos jelentésbe, amely az Iszlám Államot célozta. Arról, hogy a támadás mögött milyen geopolitikai és belpolitikai megfontolásokok húzódhatnak, épp a minap írtunk részletesen, itt.  

Megsérült Nurettin Demirtas, a kurdok legnagyobb törökországi pártjának, Népi Demokratikus Párt, a HDP elnökének a testvére is, aki a kurd felkelők oldalán harcolt. A török hatóságok azt állítják, mintegy ezzel igazolva az elmúlt napok kegyetlenségeit, hogy a PKK és a HDP valójában egymás szövetségei. Valójában emögött főleg Recep Tayyip Erdogan török elnök belpolitikai matekozása áll, aki abban érdekelt, hogy összemossa egymással a kurd szervezeteket az elkerülhetetlennek ígérkező újabb választások előtt

photo_camera (ADEM ALTAN / AFP)
Közben a krízis egymásnak ugrasztotta az iraki kurd csoportokat is. Az iraki kurd autonóm területet vezető Masszud Barzani most úgy nyilatkozott, hogy a PKK-nak is van felelőssége abban, hogy civilek is áldozatául estek a beavatkozásnak, és hogy a munkáspártnak "távol kell tartania a harcteret a kurdisztáni régiótól". Az iraki kurd vezetés gyakorlatilag a PKK-t hibáztatják azért, mert Törökország bombázza a térséget. Mintha a PKK-nak lenne hova mennie.

(Anadolu) (AFP) (MTI)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.