I. e. 3340-es napfogyatkozás ábrázolását fedezték fel Írországban

történelem
2015 augusztus 03., 12:03
comments 53

A világ legrégebbi napfogyatkozás-ábrázolását fedezték fel Írországban, Meath megyében, ahol a i. e. 3340. november 30-án lezajlott asztronómiai eseményt vésték három hatalmas kőre.

A csillagászati jelenségek közül a napfogyatkozások gyakorolták a múltban a legnagyobb lélektani hatást az akkori emberekre, akik óriási riadalommal észlelték az életet adó égitest eltűnését – írja az MTI.

Az ősi hiedelmek szerint ilyenkor a Napot valamilyen égi szörnyeteg falja fel:

  • A kínaiak, az indiaiak és az indonéz szigetvilág népessége szerint sárkány kapja be.
  • A vietnamiak szerint egy óriási béka eszi meg.
  • Dél-Amerikában a jaguár bűnéül rótták fel a Nap eltűnését.
  • Szibéria népei vámpír ármánykodásának tudták be a jelenséget.

A napfogyatkozásokat már 4500 éve dokumentálták az ókori Egyiptomban, és 4000 évesek a legrégebbi kínai és babilóniai csillagászati feljegyzések.

Egy kínai legenda szerint a császári udvar két hivatalos csillagjósa az életével fizetett azért, mert nem volt képes előre jelezni az i. e. 2134. október 22-én bekövetkezett napfogyatkozást, vagyis már az időszámításunk előtti 3. évezredben képesek voltak a tudósok kiszámítani a jelenség bekövetkeztét.

De az asztronómiai események dokumentálásában az ősi kelták bizonyultak abszolút világrekordernek, a papjaik három kőtömbön örökítettek meg egy több mint 5000 évvel ezelőtti eseményt.

Martin Brennan archeoasztronómus és Jack Roberts író csoportjával hosszú évek óta vizsgálja az írországi megalitikus építményeket. Az Oldcastle várostól 5 kilométerre délkeletre lévő Loughcrew ősi megalitikus temetkezési helyet kutatva fedezték például fel, hogy a két legfontosabb kelta ünnepen, a novemberi újévkor (samhain) és a tél végét jelölő imbolc (február 1.) idején a felkelő nap sugarai megvilágítják a Cairn L sírkamrát.

A helyszín tüzetes átvizsgálásakor fedezték fel a kőbe vésett rajzokat, amiket Paul Griffin ír archeoasztronómus vetett össze 92 ősi napfogyatkozás adataival. Így jutott arra a következtetésre, hogy a i. e. 3340. november 30-án lezajlott napfogyatkozást örökítették meg úgy, ahogy a jelenség az adott földrajzi helyen megfigyelhető volt. (Irish Central, Newgrange.com, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.