https://img.444.hu/kgb-1987.jpg

A világ eltitkolja előlünk az igazságot, de szerencsére a KGB-s veteránok idővel beavatnak minket

képzavar
2015 augusztus 03., 06:03
comments 168

A Szovjetunió mindig is híres volt a világ legnagyobb titkosrendőrségéről (Cseka → OGPU → NKVD → MGB → KGB), ami brutálisan szervezett volt, miközben gyakran a káosz szélén, a szétesés határán működött.

A KGB a hatalmát a rendszerváltás utáni időkre is átmentette, most FSZB néven működik, és mi sem bizonyítja jobban az erejét, mint hogy Putyin is egykori KGB-sből lett Oroszország diktátora. Mások nem voltak ilyen szerencsések: sokan rokkantnyugdíjasok lettek, leépültek az évtizedeken át űzött alkoholizmusban, vagy egyszerűen csak megbolondultak.

A legtöbben viszont valahol a kettő között egyensúlyoznak, közülük pedig maroknyian, feladva a büszkeségüket vagy a jó hírnevüket vagy a józan eszüket, a világ elé tárják az igazságot, vagy azt, amit annak tartanak – vagy akár azt, amiről ők sem gondolják, hogy igaz, és nem is az.

A KGB (vagy az ellenségei) évtizedekig képes volt több fronton félrevezetni a világot, de egyszer minden titokra fény derül, hála a KGB embereinek. Hogy aztán ezekből mennyi igaz, azt mindenki ízlése szerint eldöntheti, de talán ez a nyolc állítás volt az egykori KGB-sek legviccesebb tényfeltárása.

8. Hitler Dél-Amerikába menekült

photo_camera Hitler Lederhoséban (via Buzzfeed)

Dmitrij Borijszlev még Hruscsov idején volt KGB-ügynök, és 93 évesen adott ki könyvet arról, hogy a KGB-ben széles körben tudták, hogy Hitler nem lett öngyilkos a bunkerben, hanem a Nyugattal lepaktálva a belső körével együtt Dél-Amerikába menekült, és mivel értékes náci technológiai tudást adott át, és egy csomó kincs lelőhelyét is elárulta, ezért életben hagyták. Szerinte az 1970-es években a Szovjetunióban így is tanították a történelmet az iskolásoknak.

Egy másik volt KGB-s viszont azt állította, hogy Hitler hamvait Németországban a szélbe szórták, hogy a maradványaihoz ne zarándokolhassanak el a nácik, míg az FSZB szerint az utolsó csontjait a KGB utasítására a hetvenes években égették el.

7. Amerika 2010-re szétesik

photo_camera Fotó: Saul Loeb / AFP

Ez ugyan inkább egy előrejelzés, mintsem a múlt kíméletlen feltárása, de annak tökéletes: Igor Panarin, aki egykori KGB-sből lett politikai elemző, 1998-as titkosított anyagokra hivatkozva 2008-ban azt jósolta, hogy 2010-ben az USA a tömeges bevándorlás, a gazdasági hanyatlás és a „morális degradáció” következtében polgárháborúba sodródik, és hat részre szakad. 2010-ben a vilgá lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket.

6. Hitlernek volt atombombája

atombomba

A német ZDF televízió nemrég mutatott be egy dokumentumfilmet, ami annak az összeesküvés-elméletnek járt utána, ami szerint Hitlernek volt atombombája. A dokumentumfilmben egykori orosz katonai szakértők állították, hogy Hitlerék a háború vége felé eljutottak a kísérletezésig, és Türingiában két próbarobbantást is végrehajtottak, a kísérleti alanyok pedig szovjet hadifoglyok voltak. Sőt, a nácik az atombombát repülő csészealjakkal juttatták volna célba.

5. Az amerikaiak sosem juttattak embert a Holdra

moon

Az oroszok már nyomoznak, hogy mi is volt a holdraszállással, miután az Orosz Szövetségi Űrügynökség volt KGB-s igazgatója, Igor Komarov idén bejelentette, hogy nyilvánosságra fognak hozni titkosított KGB-s anyagokat, amik bizonyítanák, hogy az amerikaiak összes holdraszállása kamu volt. Mint mondta, fel kell fedni az igazságot a világ előtt, hogy méltóképpen nézhessük végig az első igazi holdraszállást, a 2020-ig végrehajtandó orosz holdraszállást.

4. Szovjet, űrlény, két jó barát

photo_camera Fotó: RIA Novosty

Alekszej Szavin, a Védelmi Minisztérium nyugalmazott tisztje azt állította, hogy a nyolcvanas évek közepén a szovjet kutatóknak „sikerült kapcsolatot létesíteniük egy földönkívüli civilizáció képviselőivel”.

3. A KGB tehet a Sex Pistolsról

A 77 éves Alekszandrej Volosin egykori KGB-ügynök azt állította, hogy a hetvenes években a KGB irányította a punkmozgalmathogy káoszt okozzon a Nyugaton (azaz destabilizálja a kultúrát és népszerűsítse a dekadens, lázadó, drogozó életmódot, így erősítve az emberek hatalommal szembeni cinizmusát).

Az akció több száz millió rubelbe került, és még a vezető nyugati rádióállomásokat is sikerült úgy befolyásolni, hogy játsszanak punkot. A beépített embereket nem nevezte meg. Mint állította, a Sex Pistols első kislemezét, az Anarchy in the UK-t és a God Save The Queent is szovjet propaganda-pszichológusok írták.

photo_camera A Sex Pistols és Malcolm Mclaren 1977. március 10-én a Buckingham palota előtt írta alá szerződését az A&M Records-szal, miután az EMI kirúgta őket. Az A&M egy héttel később felbontotta a szerződést. (Fotó: Graham Wood / Evening Standard / Getty Images)

A büszke Volosin azt mondta:

„A mai napig ez az akció a szovjet titkosszolgálat legsikeresebb propaganda kísérlete.”

2. Fekete lett a májtól

A 65 krasznodari feltaláló és egykori KGB-ügynök Szemjon Gendler hepatitis C-s és rákos is volt, így új májra volt szüksége. Bár kevés a donor, de neki sikerült New Yorkba utaznia, és volt 500 ezer dollárja a műtétre, így kapott egy új májat, ami korábban egy fekete férfié volt.

Nem sokkal később egy Igor Atamanenko nevű, szintén volt KGB-s barátja vette rajta észre, hogy a bőre egyre sötétebb, pedig mindig nagyon sápadt volt, és nem szokott napozni. Gendler szerint a fekete férfi májától lehet, de nem zavarja, örül hogy egészséges és energikus.

1. Putyin élete Isten miatt tökéletes

photo_camera Fotó: Alekszej Nikolszkij / RIA NOVOSTI

Az egykori KGB-s Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin elnök júniusban mondta azt egy olasz lapnak, hogy még sosem követett el hibát, mert Isten tökéletesnek építette fel az életét, hogy sose kelljen olyan döntést hoznia, amit megbánna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.