Több száz civil áldozata lehet az Iszlám Állam ellen indított koalíciós légitámadásoknak

külföld
2015 augusztus 03., 15:32
comments 73

Több mint 5700 légicsapás során több mint 450 civil áldozat halhatott meg eddig az Egyesült Államok vezette koalíció által végrehajtott támadásokban Szíriában és Irakban egy most megjelent jelentés szerint. Az első támadásnak a következő szombaton lesz az egyéves évfordulója, és a független újságírók által indított Airwars nevű projekt arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a támadássorozat civil következményeiről még mindig nagyon keveset tudni.

A 459 áldozat közül több mint százan lehettek gyermekek a jelentés szerint. Az Egyesült Államok mindössze két civil halálesetet ismert el hivatalosan, két gyermek megölését még tavaly novemberből.

A koalíció parancsnoka, John Hesterman tábornok szerint a mostani támadássorozat a legprecízebb és fegyelmezettebb a légi háborúzás történetében.

Ugyanakkor az újságírók szerint a valóság nem igazolja ezt a precizitást, számos helyszíni jelentésük van, melyekben civil áldozatokról mesélnek a helyiek.

Abban a nemzetközi civil szervezetek is egyetértenek, hogy a mostani légi csapások jóval biztonságosabban a civilekre nézve, mint azok, melyekkel korábban az iraki hadsereget vagy Aszad erőit bombázták. Ugyanakkor az Airwars 52 olyan légitámadást talált, melyben szerintük sürgős nyomozásra lenne szükség.

Az újságírók a helyi angol és arab nyelvű sajtóra, közösségi oldalakon megosztott fényképekre és videókra és saját helyszíni csapataik jelentéseire támaszkodnak. Mindent összevetnek a koalíció katonai jelentéseivel.

Ugyanakkor a folyamatos öldöklés miatt a helyszíni megerősítés gyakorlatilag lehetetlen.

photo_camera Kobani fölött száll füst, miután a koalíció gépei bombázták az IS állásait (ARIS MESSINIS / AFP)

Az is nehezíti a helyzetet, hogy mindkét fél hajlamos a felkavaró, áldozatokat bemutató képeket propagandacélokra felhasználni. Ilyenekre is találtak példát az Airwars tagjai. Például olyan videóra, ami civil áldozatokat mutatott volna be, de valójában IS-tagok voltak.

De számos esetben a civil áldozatok története jól dokumentált, több forrás is alátámasztja, hogy megtörtént az eset.

A legvéresebb nap június 3-a volt, amikor a nyugati gépek egy robbanóanyag-gyárat bombáztak Hawijában, Irakban. Helyiek akkor azt mondták az al-Jazeerának és a Reutersnek, hogy legalább hetven civil meghalt. Ugyanakkor Hesterman szerint ők visszafogott fegyverzettel támadtak, mert ismerték a célpontot. Ha a támadásnak civil sérültjei vannak, akkor azokért az IS-t terheli a felelősség. Azóta indult amúgy hivatalos vizsgálat, mert több forrásból is megerősítették a civil áldozatok tényét.

Szíriában egy ideiglenes börtönt bombáztak le december 28-án a nyugati erők. Az Airwars által összegyűjtött információk szerint a támadásban legalább 58 fogoly is meghalt, pedig közülük sokan épp az IS által hozott képtelen szabályok megsértése miatt lehettek őrizetbe. A koalíció két hétig el sem ismerte a támadás tényét, majd csak ismételt kérdésekre vállaltak fel a támadást.

Az Airwars újságírói pontosan tudják, hogy a terroristák városok közepébe fészkelték magukat, és hogy az ottani célzott légi csapások nem lehetnek annyira célzottak, hogy ne járhassanak együtt civil áldozatokkal is. Nem véletlen, hogy a legtöbb áldozatot Moszulból jelentették, az összes feltárt eset több mint 40 százalékát.

És még a legnagyobb vélt becslése is a civil áldozatoknak eltörpül amellett, hogy hány ártatlan áldozata lehet a szíriai rezsim és az iraki kormány légi csapásainak, illetve természetesen az Iszlám Állam terroristáinak ezeken a településeken. Ugyanakkor az a hivatalos álláspont, hogy a koalíció támadásainak szinte nincs civil áldozata, úgy fest, hogy nem igaz. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.