A vs.hu szerint magyar lányok kezdték a balatonfüredi tömegverekedést, amiben a fitneszmodell is megsérült

bűnügy
2015 augusztus 11., 19:03
comments 1347

Kálmán Csilla magyar fitneszmodell vasárnap töltött fel egy képet a Facebookra a feldagadt arcáról. Azt írta, hogy egy balatonfüredi diszkóban verte meg 35 afrikai orvostanhallgató.

„Elindultunk egy barátommal, de őt ekkor lerántották hátulról. Én azt láttam, hogy hárman már rajta vannak. Oda akartam menni, de menet közben egy lány elkapott, és arccal a földre vágott. Ekkor az afrikai férje - most tudtam meg, hogy a férje -, ráütött ököllel a hátamra, és még egyszer ráfejeltem a betonra”

- ezt már a vs.hu-nak mondta a modell.

A balatonfüredi Sun City nevű, több külön diszkóból és bárból álló szórakozóhely egyik tulajdonosa megerősítette, hogy valóban volt tömegverekedés a hétvégén. Két társaság esett egymásnak, egy magyarokból álló, aminek Kálmán Csilla is a tagja volt, és egy másik, főleg afrikaiakból álló csoport.

A vs szemtanúkra hivatkozva azt állítja, hogy a verekedést két magyar lány kezdte. Az egyikük az afrikai társaság tagja volt, egy afrikai férfi felesége, a másik pedig a magyar társaság tagja. A cikkből nem derül ki kétséget kizáróan, hogy a magyar társaságból Kálmán Csilla volt-e a verekedés kezdeményezője.

Szintén szemtanúk állították, hogy a magyar társaság négerezte az afrikaiakat (ami ugyan a magyar nyelvben nem feltétlenül bántó szó, máshol viszont az), és olyanokat mondtak nekik, hogy

„Mi vagyunk itthon.”

A tulajdonos szerint a verekedés előtt nem volt semmi gond az afrikaiakkal, kulturáltan születésnapot ünnepeltek a diszkóban.

A verekedés után az afrikai társaság kirontott az épületből.

„Összesen kb. húsz emberünk és hat kiérkező rendőr próbálta megfékezni a társaságot. Ekkor az afrikaiak már nekimentek a biztonságiaknak és a rendőröknek is, végül a legrenitensebbeket megbilincselték, és elvitték őket.”

- állította a tulajdonos, de a vs-nek ezt nem sikerült megerősíttetnie a rendőrséggel.

Kálmán Csilla azóta a Facebookon reagált a hírekre, amikkel állítása szerinte csak le akarják járatni őt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.