Ma éjféltől már csak a tartalékaiból él a Föld

tudomány
2015 augusztus 13., 07:32
comments 399

Az emberiség mostantól a Föld adta lehetőségeken felül él.

Kevesebb, mint nyolc hónap alatt feléltük idén a bolygó megújuló természetes erőforrásait, amiket a Föld egy év alatt újra tud termelni. A Global Footprint Network civilszervezet közel húsz éves kutatásai során az ENSZ-től kapott adatok alapján összeveti az ökológiai lábnyomot, ami a Föld természetes erőforrásainak ember általi kihasználását méri, illetve a bolygó biokapacitását, vagyis azt a képességét, hogy újrateremtse az erőforrásokat, és feldolgozza a hulladékokat, és az olyan civilizációs végtermékeket, mint az üvegházgázok. A szervezet így állapítja meg minden évben a napot, amikor az ökológiai lábnyomunk meghaladja a biokapacitást.

2015-ben ez a nap augusztus 13.

A dátum folyamatosan egyre korábbra tolódik: évente átlagosan 3 nappal hamarabb jön el 1970 óta. 2005-ben még szeptember elejére esett, 1975-ben november végére.

„Még ha becslés is a számításunk, megmutatja, hogy a túllépés mértéke igen magas, illetve, hogy az emberiség továbbra is növeli az erőforrás-fogyasztását, akkor is, amikor már hitelből él”

– nyugtalankodott a Le Monde-nak Mathis Wackemagel, a szervezet alapítója. A túllépés napjától kezdve az emberiség rontja az ökológiai adósságát, a Föld nem megújuló tartalékaiból élünk. Erdők tűnnek el, a vízkészletek csökkennek, a hulladék és az üvegházhatású gázok felhalmozódnak.

Az erőforrásaink idő előtt kimerítéséért nagy mértékben a népességnövekedés és a BRICS országok (a legnagyobb fejlődő országok: Brazília, részben Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság) életszínvonalának növekedése felelős. Bár 1,6 bolygó kellene az emberiség igényeinek kielégítésére, az országok között komoly különbségek vannak.

A kínaiaknak 2,7 Kína kellene a fenntartható működéshez, Franciaországnak 1,4 Franciaországra, Indiának két Indiára, Svájcnak 3,5 Svájcra Japánnak 5,5 Japánra.

Íme, még pár ország:

photo_camera Forrás: WWF

Ha ez így halad, 2030-ra már 2 bolygóra lesz szükségünk az igényeink kielégítéséhez. (Le Monde)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.