Te Magasságos Atyaúristen, már megint nyereséges lett a Sziget!

fesztivál
2015 augusztus 16., 20:02
comments 228

Tavaly után idén is megtörtént a csoda: nyereséges lett a Sziget, látogatórekorddal.

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, de az biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti.

„A változások jól működtek, a nagyszínpad előtti területen idén a korábbi 55-60 ezer ember helyett 75-80 ezren fértek el, a mintegy 6000 négyzetméteres A38 sátorban pedig akár 17-18 ezren szórakozhattak egyszerre. Egy eddig lezárt rész parkosításával kempingterületet is tudtunk növelni”

– sorolta Gerendai Károly.

Bár az egyhetes fesztivál napi maximális befogadóképessége 90 ezerre emelkedett, és soha ennyien még nem voltak benn a Szigeten, háromszor is telt ház volt (hétfőn Robbie Williams, pénteken Avicii, szombaton a Kings of Leon miatt), nem voltak különösebben problémás vagy tumultuózus jelenetek – mondta.

Gerendai Károly a keddi Florence + The Machine koncertet is a legsikeresebbek közé sorolta, és fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a nem zenei programhelyszínek szintén remekül működtek, például a különböző színházi és cirkuszi előadásokat nagy érdeklődés mellett tartották. Mint mondta:

„A mínusz egyedik napi Robbie Williams-koncert költségei emelkedtek, így 4,7 milliárd forintra duzzadt a fesztivál költségvetése, ennek ellenére úgy számolunk, hogy a látogatócsúccsal nyereséges lett az idei Sziget. Szerencsére a zamárdi Balaton Sound és a soproni VOLT fesztivál is jól sikerült, így jó szezont zárt a Sziget Kft.”

Kitért arra, hogy a fesztivál látogatószámának növekedése már csak úgy képzelhető el, ha kicsit kiegyenlítettebb lesz a látogatottság, és mindennap teltház közeli állapotot sikerül kialakítani, miután ebben idén azért voltak jelentős ingadozások.

„Ettől eltekintve a Szigetet már belaktuk, a napi 90 ezer főn nem tudunk növelni, nincs hová tenni újabb programhelyszínt vagy sátorozóhelyet. A szolgáltatásokat, a programokat persze mindig lehet még színvonalasabbá tenni.”

Idén 95 országból érkeztek a Szigetre, és most is voltak külföldi piacok, ahol sikerült növekedést elérni.

Gerendai Károly szerint a hatalmas hőség, a végig 35 fok feletti napi hőmérséklet sem okozott nagyobb bajt, és a Sziget szempontjából kedvező volt, hogy nem esett az eső.

„Nem volt kiemelkedő számban napszúrás vagy rosszullét. A fesztivál egyik alkalmazottját egy infarktus miatt szombaton újra kellett éleszteni, de szerencsére ez azonnal megtörtént és három perc alatt kiért a motoros egészségügyi szolgálat, majd nem sokkal később már a mentő is ott volt, és sikerült megmenteni az életét” – összegzett Gerendai Károly.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.