Majdnem teljesen kifejlett agyat tenyésztettek Petri-csészében amerikai tudósok

TUDOMÁNY
2015 augusztus 19., 08:23
comments 66

Csaknem teljesen kifejlett emberi agyat sikerült kitenyészteniük az Ohiói Állami Egyetem kutatóinak a laboratóriumukban.

Az öthetes magzatéhoz hasonló miniagynak nincs öntudata, de ezt leszámítva ugyanúg működik, minte egy emberi agy, ezért azt remélik, hogy segíthet a neurológiai bajok és fejlődési rendellenességek kutatásában. A frankensteinagyat akár az Alzheimer és a Parkinson-kór kezelésére szánt gyógyszerek tesztelésére is használhatják.

Agyat már korábban is próbáltak Petri-csészében tenyészteni, de a korábbi kísérletekől csak olyan szervkezdemények sűltek ki, amelyek csak bizonyos aspektusaiban emlékeztettek az emberi agyra. Most viszont a kutatók szerint 99 százalékban sikerült reprodukálni az agy összetett sejt- és génstruktúráját. A frankensteinagynak még gerincvelője és retinája is van.

Az öthetes magzatagyat 12 hét alatt lehet kitenyészteni. A továbblépéshez viszont már érhálózatot is ki kéne tenyészteni, ami viszont egyelőre nem sikerült. "Mesterséges szívre volna szükségünk, hogy tovább nevelhessük az agyat" - mondta a kutatás vezetője, Rene Anand, aki egyelőre nem osztotta meg kutatása adatait, így egyelőre elbírálni is nehéz, hogy valójában mit ért el. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.