Megtorpant a Jobbik zuhanása

POLITIKA
2015 augusztus 23., 12:28
comments 188

Három-négy hónapig tartó folyamatos csökkenés után a teljes népesség körében 13 százalékon stabilizálta támogatottságát a Jobbik, derült ki a Publicus legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A Vasárnapi Hírek megbízásából augusztus 6-12 között, 1100 fős mintán végzett, +/-3 %-os hibahatárú, reprezentatív felmérés szerint

továbbra is a Fidesz a legnagyobb támogatottságú párt.

A kormánypártot a választók 22 százaléka támogatja. Ez ugyan egy százalékpontos javulás az előző méréshez képest, de az elmozdulás hibahatáron belüli, statisztikailag nem releváns. A Fidesz az elmúlt 4-5 hónapban rendre 21-23 százalék közti eredmény ért el.

Hasonlóan stabil a szocialisták tábora is, 10-12 százalék között szokták mérni a támogatottságukat, a legfrissebb felmérésben 10 százalékon állnak. A szocialista szavazók a legaktívabbak, 77 százalékuk mondja biztosra, hogy elmenne szavazni.

A Jobbik támogatói ezzel szemben a legkevésbé aktívak, nekik csak a 63 százalékuk ígéri biztosra a részvételt. A párt a mostani mérésben 13 százalékon áll, azaz lassan, de biztosan elvesztette azt a 3-4 százaléknyi új szavazóját, akiket a választások óta meghódítottak.

A többi párt a mérési hibahatáron mozog: az LMP és a DK 3, az Együtt 1 százalékon áll, a többi kimutathatatlan.

Az előző hónaphoz képest 3 százalékkal, vagyis talán már releváns mértékben csökkent a bizonytalanok aránya, ami egészen mostanáig folyamatosan nőtt a választások óta. Októberre kiderül, hogy ez trendforduló, vagy egyszeri jelenség volt. (Via Publicus)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.