Az ország legjobb iskoláját is kicsinálhatja a központosítás

oktatás
2015 augusztus 24., 04:46
comments 413

Erről beszélt Hámori Veronika, az évtizedek óta az ország egyik legjobb iskolájaként számontartott Fazekas Mihály Gyakorló Iskola és Gimnázium másfél évtized után leköszönő igazgatónője, aki most nyugdíjba vonul.

hámori veronika fazekas gimnázium igazgató

Az utódja viszont nincs meg, mert ugyan volt két jelölt, és bejött még egy harmadik is, de az államtitkárság ezeket nem támogatta, így meg kell ismételni a pályázatot, addig Hámori eddigi helyettese irányítja az intézményt.

Hámori a Magyar Nemzetnek adott interjút, és ebben beszélt arról is, hogy a túlzott központosítás még a Fazekast is fojtogatja:

„Az egyik nehézség, hogy a Klik nagyon lassan reagál. Amikor a például a nyugdíjkorhatárt elérő kollégák továbbfoglalkoztatását kérelmeztük, volt, hogy a nyáron beadott kérvényekre a következő év áprilisában jött válasz.”

Nem igazán lehet úgy megtervezni a tantervet, ha az iskola nem tudja, melyik tanárokkal számolhat – mondta. De olyan is volt, hogy valaki tanév közben érte el a nyugdíjkorhatárt, és ha nem kapott engedélyt, azonnal távoznia kellett, még akkor is, ha érettségiző osztályt vitt. Ahogy Hámori fogalmazott:

„Semmi gazdasági önállóságunk nincs, az utolsó krétáig mindenért könyörögni kell.”

Hámori szerint tényleg komoly gondok vannak:

„Visszatérő probléma, hogy a Kliknek nincs pénze időben kifizetni az érettségivizsgáztatásért járó pluszjuttatásokat, és hogy saját folyószámla híján tulajdonképpen csak szabálytalanul tudunk pénzt szedni bármire.”

Szerinte a túlszabályozás korlátozza a szuverén értelmiségi tanárokat, és a motivációjukat is rontja, így hát nem irigyli a leendő utódját.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.