Paks 600 milliónyi saját pénzt tesz a kormány 800 milliója mellé a stadionépítéshez

POLITIKA
2015 augusztus 28., 06:17
comments 101

3000-3500 férőhelyessé bővítik a Paksi FC stadionját.

Az Országgyűlés által megszavazott 800 millió forint mellé 600 millió forint saját forrás biztosításáról döntött a városvezetés.

A 2015-ös költségvetésben a parlament a paksi Fehérvári úti stadion bővítésére már megszavazott 800 millió forintot, de a lelátók építését, pályák építését magában foglaló fejlesztés teljes költsége 1,4 milliárd forint. Paks képviselő-testülete határozatban tett hozzá a központi pénzhez idén 60, jövőre 200, 2017-ben pedig 340 millió forintot.

Az önerő feltétele az Országgyűlés által megállapított fejlesztési összeg teljes lehívásának is.

Süli János, Paks néppárti polgármestere szerint az építkezés 2016-ban kezdődhet el. Terveik szerint a munkálatok nem akadályozzák majd a felkészülést és a mérkőzéseket, szeretnék úgy ütemezni, hogy minden hazai mérkőzést saját pályán rendezhessenek meg.

Süli János az MTI kérdésére azt mondta, nemcsak a felnőtt csapat, hanem az utánpótlás miatt is fontos, hogy színvonalas, jó stadionja legyen a Paksi FC-nek. Szerinte az erőműfejlesztés is indokolja a fejlesztést, hiszen az építkezésen dolgozóknak kikapcsolódási lehetőséget nyújt majd a foci. Abban bíznak, hogy mindig tele lesznek a lelátók. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.