Jelentkezett egy szemtanú, aki látta, ahogy az embercsempészek otthagyják a teherautójukat a 71 halott bevándorlóval az A4-es autópályán

bűnügy
2015 augusztus 30., 10:19
comments 63

Jelentkezett az Indexnél egy magyar kamionos, aki azt állítja, látta, amikor az osztrák A4-es autópályán az embercsempészek otthagyják azt a kisteherautót, amiben később az osztrák hatóságok 71 menekült, köztük 4 gyerek holttestét találták meg.

A kamionos épp Németországból tartott hazafelé Mosonmagyaróvárra, mikor látta a Kecskemétről induló, magyar rendszámú kisteherautót, ami később bekerült a hírekbe. Csak elhajtott a jármű mellett, így nagyjából 10-12 másodpercig figyelhette, mi történik. Elmondása szerint azt látta, hogy

a hűtőautó sofőrje becsukja a hátsóajtót, pánikszerűen előrerohan, és beugrik a teherautó előtt várakozó autó anyósülésére, majd az azt vezető társával együtt elhajtanak.

A kamionos szerint már akkor sejtette, hogy embercsempészek lehettek a teherautónál, de nem gondolta, hogy másnap 71 halottal látja viszont a járművet a hírekben.

A rendőrségi képeken szereplő gyanúsítottakat is felismerni vélte a sofőr.

Elbeszélése segítheti a nyomozást is, hiszen a rendőrség eddig úgy hitte, hogy a csütörtökön délelőtt kinyitott teherautót szerdán este vagy éjjel hagyhatták az autópálya szélén. A kamionos viszont azt mondja, hogy ő szerdán kora délelőtt, háromnegyed 10 táján látta elmenekülni a csempészeket.

Eszerint majd 24 órán állt az autópálya mellett a jármű anélkül, hogy bárkinek is feltűnt volna.

A kamionos szerint a csempészek az első lehetséges helyen megálltak Ausztriában, ekkor látták, hogy utasaik halottak. A határ közelében értelemszerűen nem állhattak meg, Parndorfnál pedig útépítés miatt nem lehetett megállni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.