Az egyik bolgár embercsempésznek szinte minden évben volt valamilyen balhéja Németországban

bűnügy
2015 augusztus 31., 15:47
comments 112

A Spiegel szerint a csempészek közül ketten korábban már Németországban is feltűntek. Egyikük után már nyomoztak is korábban, és állítólag őrizetbe is vették.

A 29 éves Metodi G.-nek több bűncselekmény miatt, köztük embercsempészetért is, volt dolga a német rendőrséggel. A lap szerint

júliusban egyszer már elkapták a bajor határon, mikor egy Transporterrel 38 embert akart az országba csempészni.

A deggendorfi ügyészség korábban eljárást indított elleni üzletszerűen elkövetett csempészet miatt.

Július 25-én a német 3-as autópályán megállítottak egy Citroën Jumpert, amiből egyből kiugrott két embercsempész, és elfutottak. A hatóságok a raktérben 38 főleg Afganisztánból érkezett menekültet találtak. A járműben talált forgalmi engedély pedig Metodi G. nevére volt kiállítva.

Ezen túl G-nek volt egy kifizetetlen bírsága is, amit a német rendőrség 2013-ban azért szabott ki rá, mert jogosítvány nélkül vezetett. Továbbá azzal is gyanúsítják, hogy 2009-ben kirabolt egy benzinkutat Bochum-nál.

Az afgán gyanúsítottat,  Samsooryamal L-t korábban illegális tartózkodásért kapták el Németországban. Ők a másik két gyanúsítottal egy nemzetközi csempészhálózat legalsó szintjén állhatnak.

A parndorfi tragédia 71 áldozatát, akikről azt feltételezik, hogy szírek voltak,  továbbra sem tudták azonosírtan.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.