Tapsolással fojtották bele a szót a helyettes államtitkárba a Zsidó Kulturális Fesztiválon

POLITIKA
2015 augusztus 31., 10:57
comments 385

Latorcai Csaba képviselte volna a kormányt vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában a Zsidó Kulturális Fesztivál nyitóestjén. Illetve képviselte is, csak nem sok sikerrel. Ugyanis Latorcai beszédében felidézte a Muzsikás énekesnőjének, Petrás Máriának az esetét, mintegy számon kérve és kioktatva az eset miatt a jelenlévőket. A közönség percekig hallgatta mindezt, majd egy ponton megunták, és dobogással és tapsolással nem engedték, hogy a helyettes államtitkár elmondja beszédét.

Mindez a videón 9:40-től kezdve látható:

Hétfőn lemondott a fesztivál művészeti vezetője, Böjte József. Ő döntése volt az, hogy lemondta a Petrás szereplését a fesztiválon, mert megtudta, hogy a Muzsikás együttes vendégeként érkező Petrás Mária korábban fellépett a Magyar Szigeten is. Azóta kiderült, hogy ez nem igaz, ezt csak a Népszava egy olvasói levele állította. (Update: közben pár napja előkerült egy 2003-as Magyar Sziget-program, ami szerint Petrás mégis fellépett a Magyar Szigeten, csak mi erről lemaradtunk.)

Petrás Mária az MTI-nek nyilatkozott, arról, hogy szélsőséges dolgokban soha nem vett részt, nem szokott bántó énekeket énekelni.

„Nem szoktam politizálni, tiszteletben tartok mindenkit, felekezettől, nemzetiségtől függetlenül. Ha felkérnek, hogy egy Wass Albert-rendezvényen, egy irodalmi esten énekeljek csángó balladákat vagy erdélyi keserveseket, nem jut eszembe, hogy mögé nézzek, ki szervezte”

– mondta minderről. (via hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.