Belefér-e a vallási szabadságba, ha valaki halálra éhezteti magát?

vallás
2015 szeptember 01., 11:23
comments 106

Erről indult vita most Indiában, miután a legfelső bíróság kimondta, hogy igen, mindez belefér, legalábbis egyelőre.

A dzsainizmus tanai miatt vált sürgető kérdéssé az indiai közéletben. Az ősi vallás legmagasabb rendű rituáléja, amikor valaki önként vállalja a halált, és napokon át nem vesz magához semmiféle táplálékot. De erre csak idős korban vagy súlyos, gyógyíthatatlan betegség szokott sor kerülni. Ezt a vallásban santharának vagy sallekhanának hívják, és a lényege, hogy világban birtokolt javainktól, így a testünktől is fokozatosan megszabaduljunk.

Az indiai legfelső bíróság hétfőn egy tartományi bíróság augusztusi döntését írta felül, és egyelőre engedik a vallási gyakorlat szabad alkalmazását, ugyanakkor további vizsgálatokat rendeltek el. A dzsainizmus egy erőszakmentességre és önmegtartóztatásra építő vallás, sok ezer éves történettel és jelenleg mintegy négymillió indiai követővel, akik mind szigorú vegetáriánus étrend szerint élnek. A vallás képviselői az öngyilkosságot maguk is bűnnek tartják, de szerintük itt nem erről van szó.

Ha valaki úgy dönt, hogy mivel közelgőnek érzi a halált, a santharát választja, az egész közösség segíti neki, napokon át ceremóniákkal búcsúztatják. A bíróság is elismerte, hogy az egész cselekedet a bátorság cselekedete. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.