Balog Zoltán: Magyarország mindent megad a menekülteknek, csak ők rossz helyen várják

Egyéb
2015 szeptember 04., 12:29
comments 252

Balog Zoltán ma az ún. Karitatív Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatót arról, hogy aki segítene a menekülteken, az miként is lásson hozzá. Az emberminiszter segélyszervezetekkel - mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt vagy Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány - tartott ülésen két dolgot kért a jelenlévőktől:

  1. segítsék a menekülteket eljutni a befogadó állomásokra
  2. koordinálják a segíteni akarók munkáját.

Balog Zoltán

Balog és Soltész Miklós  egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is a két hónapja először megalakult Karitatív Tanácsot méltatta, ami azért jött létre, hogy egyeztessen a segélyszervezetekkel a migránsok megsegítéséről. Balog arra kérte az önerőből segíteni vágyókat, hogy ne csak úgy össze-vissza, hanem segélyszervezeteken keresztül adakozzanak és segítsenek.

Kitudódott, hogy napi szintű a kapcsolat a kormány és a karitatív szervezetek között. A tájékoztató egy pontján fény derült arra is, hogy a kormány nagy humanitárius igyekezete ellenére miért tűnhet úgy, hogy mégsincs minden rendben:

"Magyarország minden az Európai Unió és a magyar törvények által előírt segítséget megad a menekülteknek, migránsoknak, csak éppen a menekültek nem jutnak el azokra a helyekre, ahol ezt megkapnák, részben a “tájékoztatás zavarossága, manipuláltsága miatt, részben azért, mert nincs meg a kellő tájékoztatás”.

(Magyar Idők)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.