Valószínűleg a déli határon épülő kerítés csúszása miatt kellett mennie Hende Csabának

politika
2015 szeptember 07., 14:11
comments 822

A kormány nemzetbiztonsági kabinetje hétfőn ülésezett, ahol áttekintették a menekültkérdéssel kapcsolatos helyzetet, és beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.

Ezt követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.

Hende lemondásának időzítése nagyon különös.

Több forrásunk az tartotta a legvalószínűbbnek, hogy a déli határra tervezett kerítés csúszása, megépült drótakadály, a GYODA hatástalansága miatt kellett mennie most a miniszternek. Orbán Viktor maga mondta, hogy augusztus 31-ig elkészül a kerítés a déli határon, ez meg ugye nem jött össze, pedig az építésébe a katonákon kívül munkanélkülieket is bevontak.

Egy másik bennfentes arról beszélt, hogy nyáron még csak a nagy kerítésről volt szó (a használhatatlan drótakadályról nem), és októberi vagy novemberi befejezésről.

Orbán tusványosi beszéde előtt állítólag maga Hende mondta neki az augusztus 31-i dátumot, mint tartható befejezést, azt kifejezetten ezért mondta a miniszterelnök, sokakat meglepve.

Hogy a csúszás miatt bukott Hende teljesen logikus magyarázat, de közben a miniszter váratlan elmozdítása mindenképpen szervezeti bizonytalanságot okoz a hadseregben pont, amikor stabilitásra lenne szükség.

A jövő héttől kapnak az eddiginél is nagyobb szerepet a magyar katonák a határokon a menekülthullám feltartóztatásában. Pont pár órája jelent meg egy névtelen kormányzati tisztviselő szájából, hogy mennyire a hadseregre építenek szeptember 15. után, és a magyar katonák Koszovóban szerzett tapasztalatai segítenek kordában tartani a zárt táborokba kényszerített migránsokat.

Hende az utóbbi hónapokban több botrányt is megúszott.

Kiderült, hogy

(Czinkóczi Sándor - Erdélyi Péter -Rényi Pál Dániel)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.