A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki László Petrát

bűnügy
2015 szeptember 11., 03:05
comments 317

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök este állította elő a gyanúsítottat, aki szabadlábon védekezik, derül ki a rendőrség honlapjáról

A megalapozott gyanú szerint a negyvenéves nő kedden Röszkénél belerúgott egy emberbe, egy másikat pedig elgáncsolt, tettét több kamera is rögzítette. Az egyik menekültről azóta kiderült, hogy az Iszlám Állam által megkínzott Oszama Al-Ghabad volt, aki ismert fociedzőnek számított hazájában, mielőtt menekülnie kellett volna hazájából.

Az ügyészség garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást, bár jogvédő szervezetek szerint László cselekedete simán minősülhetne többrendbeli, közösség tagja elleni erőszaknak is, amiért hét év börtön is járhat.

A további eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja le.

László Petra csütörtök este szólalt meg, a Magyar Nemzetnek írt levelében bocsánatot kért, mint írta, elpattant benne valami, tettéért vállalja a felelősséget. Az operatőr húsz éve dolgozott ebben a szakmában, volt az MTV és az Echo Tv alkalmazottja is, az utóbbi időben a Jobbik közeli N1 Tv-nél dolgozott. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.