Lezárták a a nickelsdorfi határátkelőt

migráció
2015 szeptember 11., 06:59
comments 169

A menekültek nagy tömege miatt, biztonsági okokból lezárták a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt mindkét irányban péntek kora reggel. Kicsit később Budapest irányába megindult a forgalom. Az elmúlt napokban sokezer menekült kelt át itt, akik Magyarországon át utaztak Németország felé. Erre péntek éjjel óta volt lehetőség, amikor az osztrák hatóságok engedélyezték, hogy az M1-esen gyalog elinduló, később buszokra rakott migránsok beléphessenek az országba.

Az osztrák autópálya-kezelő (Asfinag) közlése szerint az útzár bizonytalan ideig tart. Rövid kerülő útvonal nicsen, hiszen a szintén Bécs irányába vezető B10-es utat már korábban lezárták.
A társaság arra kéri az erre autózókat, hogy már a határ közelében figyeljenek az utakon gyalogosan közlekedő emberekre.

Sokan a Keleti pályaudvar érintésével utaztak Hegyeshalomig az elmúlt napokban. Tegnap több mint tízezer ember kelt át Magyarországról Ausztriába.

Az osztrák rendőrség pénteken az A4-es autópályát is lezárta, mert azon több száz menekült indult el gyalog Bécs felé. Az M1 helyszíni tudósítója szerint azóta több ezren indultak már el gyalog, mert megunták a várakozást Nickelsdorfnál.

Nickelsdorfban működik egy nagyobb gyűjtőtábor is, amit mi is megnéztünk, de jellemzően a menekültek nem álltak meg itt, hanem továbbmentek Bécsbe, és onnan Németország felé.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.