Megölték a tádzsik Alfa különleges belügyi egység parancsnokát

Terrorizmus
2015 szeptember 16., 07:27
comments 23

Szélsőségesek elleni tűzharcban meghalt az Alfa különleges belügyi egység parancsnoka a tádzsikisztáni Ramiti-szurdokban – közölte a helyi belügyminisztérium.

A belügyi erők az Abduhalim Nazarzoda vezérőrnagy, volt védelmi miniszterhelyettes vezette kormányellenes lázadó csoport maradékával csaptak össze, és a lövöldzöésben a parancsnokon, Rusztam Amakijev ezredesen kívül meghalt a belügyi erők további három tagja – írta meg az orosz RIA Novosztyi.

Az események előzménye, hogy szeptember 4-én Dusanbéban és a fővároshoz közeli Vahdat településen egy támadásban megöltek 9 rendőrt. A rendőrőrsök elleni rajtaütéseket a hatóságok szerint volt rendőrök és katonák hajtották végre Abduhalim Nazarzoda vezetésével.

A tádzsik diktatúrában nemrég betiltották az ország legfőbb ellenzéki erejének számító Iszlám Újjászületés Pártját (IRPT), aminek Nazarzoda is a tagja volt. A tábornok a polgárháború idején a lázadók oldalán harcolt, és a háborút lezáró megállapodással került a hadsereghez. A szeptember 4-i incidens napján menesztették, azzal indokolva eltávolítását, hogy „bűncselekményt” követett el.

A tábornok ezután három katonai egységtől nagy mennyiségű fegyvert és lőszert vett magához, amit három teherautóval elszállíttatott a fővárosból, Dusanbéból. A tádzsik belügyi erők a Nazarzoda által szervezett szélsőséges csoport elleni műveletekben 150 embert vettek őrizetbe vagy semmisítettek meg az elmúlt napokban.

A hatóságok közben hazaárulás, terrorizmus, felforgató tevékenység és szélsőséges csoport szervezése miatt indítottak bűnvádi eljárást Nazarzoda ellen. Update: már meg is ölték.

Megfigyelők a Moszkva-barát világi kormány és az iszlamista ellenzék közötti ellentétekkel hozzák kapcsolatba az incidenst, és attól tartanak, hogy újra fellángol az erőszak az országban, ahol az 1992-97-es polgárháború lezárása sem hozta meg a békét – írja az MTI.

photo_camera Emomali Rahmon tádzsik elnök 2011-es Budapesti látogatásán Schmitt Pál akkori magyar köztársasági elnökkel (Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

Tádzsikisztánról még azt érdemes tudni, hogy – ha a statisztika nem téved – rengeteg alkohol fogy az országban. Márciusban Hoffmann Rózsa is járt ott, az EBESZ választási megfigyelőjeként.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.