Kilenc migráns akadt fenn idén a TEK nemzetbiztonsági szűrőjén

migráció
2015 szeptember 17., 06:08
comments 496

Idén több mint 170 ezren adtak be menedékkérelmet Magyarországon. Megkérdeztük a Belügyminisztériumot, hogy az eddigi ellenőrzések során a hozzánk érkezett migránsok között hányan voltak kapcsolatba hozhatók terrorszervezettel, terrorcselekménnyel, hányan jelentettek biztonsági kockázatot. (A bevándorlásról szóló nemzeti konzutláció hangsúlyos eleme volt, hogy a bevándorlás összefüggésben van  a terrorizmus térnyerésével.)

A Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a menekültkérelmek elbírálásába bevonják a Terrorelhárítási Központot is. A 170 ezerből a válasz szerint

a TEK kilenc esetben tagadta meg a hozzájárulását nemzetbiztonsági kockázat miatt.

Azt nem részletezték, hogy milyen kockázatok miatt.

A BM azt viszont hozzátette, hogy "a TEK a jogszabályokból adódó feladatai alapján természetesen a magyar határszakaszokon megjelenő illegális bevándorlók mozgását is folyamatosan figyeli, illetve a terrorelhárításban résztvevő külföldi partnerszervezetekkel is folyamatosan kapcsolatot tart, és szorosan együttműködik a magyar határőrizeti szervekkel annak érdekében, hogy minimálisra csökkentse azoknak a személyeknek a számát, akik biztonsági szempontból bármilyen fenyegetést jelentenének Magyarország vagy más uniós tagállam számára".

A terrorveszély nemcsak nálunk téma. A szerb belügyminiszter, Nebojsa Stefanovic szeptember 9-én ugyanakkor arra a kérdésre, miszerint lehetséges-e, hogy a migránsok között terroristák is vannak, nemleges választ adott. Mint mondta, a biztonsági szolgálatok mindenkit ellenőriznek, aki belép az országba és biztonsági szempontból "érdekes" lehet. Vizsgálják, hogy hoznak-e fegyvert vagy robbanóanyagot, valamint mindazokat is ellenőrzik, akik harcképesek, és részt vehettek a szíriai vagy az iraki harcokban. "Eddig egyetlen Szerbiába érkezőről sem derült ki, hogy valamilyen szélsőséges terrorista szervezet követője lenne, vagy hogy veszélyt jelenthetne az országra, de elővigyázatosak vagyunk" - magyarázta a miniszter. Szerbián több mint 115 ezren haladtak át ebben az esztendőben, és nem adhatunk garanciát minden egyes személyért - tette még hozzá az MTI szerint.

Németországban is felvetették, hogy az Iszlám Állam emberei is bejuthatnak az országba a menekültekkel. A belügyminisztérium szóvivője, Tobias Plate ez semmi konkértum nem támasztja alá.

"Mindig vannak arra utaló jelek, hogy IÁ-harcosok is lehetnek a menekültek között, de eddig egyetlen alkalommal sem bizonyultak megalapozottnak ezek a jelek" - mondta Tobias Plate az MTI szerint. Szerinte szerencsés lenne, ha minden elővigyázatosság mellett elsősorban nem bizalmatlansággal fogadnák a menekülteket Németországban.

Van persze, aki szerint ez kész tény. A menekültügyben szinte szóról szóra Orbán Viktorral egyező véleményt képviselő Robert Fico szlovák miniszterelnök azt mondta: Szlovákia szolidáris azokkal, akiknek az életéről és egészségéről van szó. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "a bevándorlók tömegei között bizonyíthatóan az Iszlám Állam képviselői is jelen vannak". Szlovákiába ugyanakkor nem tartóztattak fel egyetlen ISIS-tagot sem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.