Nagymágocson elterjedt, hogy kétszáz menekültet szállásoltak el a faluban, írja a Délmagyarország, ami helyszíni riportban próbálta feltárni a hamis pletyka eredetét. És milyen jól tették, hogy így tettek, mert a menekültfolklór csodálatos történettel

tévedések klasszikus vígjátékával

gazdagodhatott.

Mint kiderült, az történt, hogy egyszerre, de egymásról nem tudva dolgoztak a falu határában közmunkások és földmérők, és mert nem tudtak egymásról, kölcsönösen menekültnek nézték egymást.

Az egyik csapat ki-be ugrált a kukoricásba, a másik csapat kerékpárral menekült a helyszínről.

"Visszagondolva olyan volt, mint egy kabaré. De akkor kicsit megijedtünk" - mesélte másnap a közmunkások csoportvezetője, Csipkés Zsolt.

A történetnek elég sok szereplője van, most csak a főbb karaktereket és történeti csomópontokat ídézném ide:

• Lakatos Ildikó és Udvardi Éva gallyhordók, akik felfigyeltek a csatornából kilépő, ismeretlen férfira.
• Az ismeretlen férfi, aki miután meglátta a gallyhordókat, bemenekült a kukoricásba.
• Bodzsár Krisztián, akinek volt motorja.
• Amire fel is pattant, hogy megnézze, megvannak-e még a többiek biciklijei, és közben még két férfit látott bemenekülni a kukoricásba
• Csipkés Zsolt csoportvezető, aki riaszotta főnökét, aki riasztotta a rendőröket és hazaküldte a közmunkásokat.
• Anton, a leggyorsabban tekerő közmunkás, "barna képű kölyök".
• A rendőrök, akik egyből migránsnak nézték a barna képű Antont, aki ijedtében előbb megnémult, aztán csak röhögni tudott.
• És végül földmérők, merthogy az ismeretlen férfiak földmérők voltak, és csak azért futottak be a kukoricásba, mert migránsnak nézték a közmunkásokat.

A csodálatos történet egészét a Délmagyarban olvashatják. Olvassák is, érdemes! (Címlapképünkön gyodatelepítő közmunkásokat láthatnak. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)