Egy általános iskolás pillangókést tartott az osztálytársa torkához, és lebevándorlózta a nyári táborban

bűnügy
2015 szeptember 23., 10:43
comments 917

Általános iskolások a sóstói Erzsébet-táborban üdültek az iskolával, amikor néhányan a szabadprogramjukon rugós bicskát és pillangókéseket vásároltak a városban, majd rátámadtak az egyik osztálytársukra, és bevándorlónak nevezték – írta meg az Origo.

„Takarodj innen, te bevándorló, ebből az országból!”

Az Origo szerint ezt mondta egy budapesti, III. kerületi általános iskola hetedikes diákja a nála egy évvel fiatalabb fiúnak az iskola nyári táboroztatásán, miközben pillangókést szorított a nyakához. Állítólag a tanár korábban elvette a vásárolt késeket, de úgy tűnik, nem az összeset. A támadó először azt kérdezte, fél-e tőle a srác, és amikor nemleges választ kapott, odatartotta a kést azzal, hogy: „És most?” Ezután közölte, hogy takarodjon el az országból.

A megtámadott fiú színes bőrű, az apja nigériai származású magyar állampolgár, az 1990-es évek óta él Magyarországon. A srác anyja azt mondta:

„Ahhoz már hozzászokott, hogy négerezik, lökdösik a folyosón, de ami a táborban történt, nagyon megviselte"

Az esetből rendőrségi ügy lett, ezért a késsel támadó gyerek sírva fakadt, de a lap szerint a nyomozást megszüntették, mert a támadó gyermekkorú, ami kizárja a büntethetőségét. Az iskola igazgatója azt mondta, hogy a szülőkkel megbeszélte a történteket, és a diákok kibékültek. A támadót egyébként nem rúgták ki, csak nem mehet többé a nyári táborba.

Itt írtunk arról, hogy erőszak lesz a vége, amikor az állam azt mondja, hogy gyűlölni kell.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.