Kész a CÖF terve egy európai békemenethez

politika
2015 október 01., 04:54
comments 219

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője a HírTv vendége volt. A Magyarország élőben című műsorban arról beszélt, hogy kész a CÖF terve egy európai békemenet indítására.

Mikor a riporter arról kérdezte, hogy valóban lesz-e a magyar kormány melletti békemenet az EU fontos tagállamaiban, ezt mondta:

„A terv megvan, folyamatosan figyeljük a nemzetközi helyzetet. Azt hiszem, az nem vitatható, hogy a jelzőtüzek meggyulladtak ezekben az országokban, amikről beszéltünk. És ha eljön annak az ideje, hogy elindítsunk egy európai békemenetet, el is fogjuk indítani. Nagyon közel van ez az idő, hiszen láthatjuk, hogy az Európai Unió vezetői nem tudnak megbirkózni azzal a feladattal, amit az Európai Unió polgárai tűznek ki a számukra.”

Csizmadia szerint már több mint 1000 ember jelentkezett a felhívásukra önkéntes kerítésépítőnek, hogy így is segítsék a rendőrség és a honvédség munkáját a határon. Szerdán pedig egyeztetettek a Belügyminisztériummal arról a munkáról, amit két hét múlva akarnak végezni Hegyeshalomnál, ahol a rendőröknek segítenének. Igen, egyeztettek a Belügyminisztériummal. Más, tényleg civil civilszervezetek pont arról szoktak panaszkodni, hogy a kormány soha nem mond nekik semmit. A Migration Aid munkatársaival például annak ellenére sem közölte a rendőrség a terveit a keletinél, hogy a Baross téren lényegében a Migration Aid önkéntesei szerveztek meg mindent és felügyeltek a rendért.

De a CÖF-fel valahogy mégis sikerül egyeztetni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.