Leléptek Magyarországról a titokban befogadott koptok

POLITIKA
2015 október 01., 05:03
comments 142

Balog Zoltán pár hete Magyarország befogadóképességének bizonyításaképp előállt azzal, hogy 2010 és 2015 között az ország védelmet nyújtott több ezer keleti kereszténynek. Ennek sehol nem volt nyoma, de a kormány azt mondta, hogy a befogadottak védelme érdekében tartották titokban az ügyet. Szijjártó Péter külügyminiszter aztán kibökte azt is, hogy a befogadottak kopt keresztények voltak. A Magyar Nemzetnek viszont azt mondta a magyarországi kopt egyház vezetője, hogy nem tud ezekről a családokról, de az tuti, hogy ha tényleg itt lennének, akkor tudna.

Most az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó kérdezte az ügyről a parlamentben az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Balog Zoltán miniszter helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt, és ő azt mondta, hogy Magyarország igenis befogadta ezeket az embereket. A keleti keresztények többsége a saját hazájában bujkálva várt a menedékkérelmének magyar elbírálására, utána pedig már legálisan utaztak be az országba. De az államtitkár kiemelte azt is, hogy az állampolgárságot és/vagy menekültstátust megszerző személyeket megilleti a mozgás szabadsága az EU-n és a schengeni övezeten belül, ezért a befogadott közel-keleti, főként ortodox és kopt keresztények közül sokan a védett státusz megszerzése után Nyugat-Európába költöztek az ott élő családtagjaikhoz, vagy csatlakoztak valamelyik ottani, a magyarországinál jóval népesebb keleti keresztény diaszpórához. (mno.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.